Már az előember is nagy gyermekeket hozott a világra
2011. január 4. 14:03 MTI
Már a modern ember elődje is - a majmokhoz képest - nagyobb gyermekeket hozott a világra. Ezt a tényt hozta fel bizonyítékul egy amerikai kutató arra, hogy a korábban feltételezetteknél hamarabb jelentkezett a gyermeknevelésben a munkamegosztás.
Korábban
Jeremy DeSilva, a Bostoni Egyetem munkatársa kutatásai során többek között fosszilis csontokat, korábbi tanulmányokat, valamint az emberszabású majmok agytérfogatának méretével foglalkozó modelleket vizsgált. Eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában mutatta be (A shift toward birthing relatively large infants early in human evolution).
DeSilva szerint a ma születő gyermekek anyjuk súlyának hat százalékát nyomják. A csimpánzújszülöttek viszont csupán az anya súlyának három százalékát. A nagyobb gyermek világra hozatalához a szülési technikák, az energiaháztartás és a mozgás megváltozása volt szükséges a tudós véleménye szerint. A kutatók szerint a viszonylag nagyobb születési súly együtt járt a felegyenesedett járással és azzal, hogy a család több tagja is részt vett az újszülött ellátásában.
DeSilva többek között az Australopithecus comb- és bokacsontjait vizsgálta. Ez az előember mintegy hárommillió évvel ezelőtt élt, újszülöttjei az anya súlyának öt százalékát nyomták - többet, mint a majomgyerekek és kevesebbet, mint a mai embergyerekek. A 4,4 millió évvel ezelőtt élt Ardipithecus újszülöttjeinek súlya viszont még a majmokéhoz volt hasonlatos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap