Több száz éves lehet a cunami által kisodort hajóroncs
2010. december 16. 14:08 MTI
Több száz esztendős lehet az a minden jel szerint értékes rakományú hajóroncs, amelyet indonéz halászok találtak a Pagai-sziget partjainál az október végén pusztító szökőár után.
Korábban
A hét méter hosszú, fából készült hajó korábban az óceán mélyén pihenhetett, de az október 26-án az indonéz Mentawai-szigeteket elérő árhullám, amely több mint 500 ember halálát okozta, feltehetően a part közelébe sodorta.
A halászok a Pagai-sziget partjaitól 6 kilométerre fedezték fel a roncsot, amelyről egy merülés során zöld és szürke kerámiákat hoztak fel. A kerámiák nagyon hasonlítanak azokra a XIV. századi kézműves munkákra, amelyeket korábban elsüllyedt kínai hajókon találtak - mondta el csütörtökön a Nyugat-Szumátrai Tengerészeti és Halászati Hivatal vezetője.
Évszázadokig az indonéz vizeken navigáltak a kerámiákkal, arany ékszerekkel és egyéb értékes termékekkel Ázsia, Európa és a Közel-Kelet között ingázó faépítésű hajók. Százával lelték hullámsírjukat Nyugat-Szumátra partjainál.
A felszínre hozott leletek képeit már eljuttatták a jakartai illetékesekhez, és a tengerészeti hivatal vezetője szerint hamarosan megkezdődik a hajóroncs és a rakomány szervezett feltárása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.