Elkészült a szegedi Bálint Sándor Emlékház
2010. december 14. 13:38 MTI
Elkészült a szegedi Bálint Sándor Emlékház; a Napsugaras alsóvárosi tájház a legendás szegedi néprajzkutató, az egyik utolsó magyar polihisztor emlékét őrzi.
Korábban
A tervezett projekt első eleme ezzel lezárult. A házat az engedélyek beszerzése után várhatóan február végén, március elején nyitják meg a nagyközönség előtt - mondta a beruházás hétfői bejárása kapcsán Igaz Ágnes, a polgármesteri hivatal fejlesztési irodájának vezetője. A tervek közt szerepel egy Bálint Sándor kutatóközpont megépítése is; ezt a beruházást a jelenlegi épület mögötti területen szeretnék megvalósítani, de ehhez további forrásokra van szükség.
A Bálint Sándor Emlékházat 79 millió forintból alakították ki; a beruházás 12 milliós önrészét a város vállalta. Az volt a törekvés, hogy a befejezés után olyan tájház jöjjön létre, amely kiállítótérként funkcionál és Bálint Sándor szellemi hagyatékát megfelelően ápolja - hangsúlyozta Igaz Ágnes.
Az emlékházat egy alsóvárosi házban alakították ki, az épületet az önkormányzat vásárolta meg. A házban van tiszta szoba, amelyet eredeti bútorokkal rendeznek be, és konyha is, szintén egykori eszközökkel felszerelve. A harmadik kiállítótér a pince. Az udvaron található egy helyreállított kukoricagóré, és egy kisebb épület is, amelyben kézműves foglalkozásokat tartanak majd. A telekhez nagy kert tartozik, ott füvesítenek majd, cserjéket telepítenek, lombos fákat ültetnek.
A fejlesztés eredményeként a megújuló, akadálymentesített épület kulturális funkciót kap és turisztikai szolgáltatásokkal bővül. A pályázat részeként 300 emlékérem, valamint 10 ezer darab három nyelvű leporelló és mintegy ötszáz példányban Bálint Sándor életét és munkásságát bemutató képes kiadvány is készül.
Bálint Sándor (1904-1980) néprajzkutató és művészettörténész, "a legszögedibb szögedi", a 20. századi magyar néprajz és folklorisztika egyik legnagyobb alakja volt, munkássága Szeged és környéke, valamint a népi vallásosság kutatásában is kiemelkedő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap