A legkorábbi gyermekáldozatok nyomaira bukkantak Peruban
2010. december 9. 10:30 New Scientist
Az áldozatok bemutatása ősrégi vallási tradíciónak számít, amelybe a 10. századi Peru lakói "új színt" vittek be azáltal, hogy gyerekeket gyilkoltak le.
Korábban
Az ország északi részén található Lambayeque-völgyben a gyermekáldozás legkorábbi esetét tárták fel. „A mérték és a gyermekéletek kioltásának bonyolultsága Cerro Cerrillos-nál egészen újnak számít” – számolt be a felfedezésről Haagen Klaus, az oremi Utah Valley Egyetem kutatója. A 900 és 1100 között végbemenő folyamat egyfajta identifikációs kísérlet volt a mucsik részéről, azon a területen, amelyet egy másik etnikum, a Sicán-kultúra dominált.
A rituális gyilkosságok szerepét a Cerro Cerrillos-nál talált 81 csontváz megvizsgálásával szeretnék egyértelműsíteni a kutatók: kik voltak az áldozatok, s miért ölték meg őket? A kutatók arra jutottak, hogy az eddig azonosított áldozatok 70 százaléka 2 és 15 év közötti, jórészt kukoricán és kásán élt, anémiás gyermek volt.
A gyermekeket többször nyakon és mellen szúrták, a keletkezett lyukból így több vér folyt ki, a szívet kivették, a belekből pedig jósolni tudtak. Klaus és csapata Nectandra magokat talált a csontok mellett, amiből arra következtettek, hogy az áldozatoknak hallucinogén szereket adhattak be a rituálé megkezdése előtt.
A mucsik ősei, a mocsék harcosokat áldoztak, ezért joggal merül fel a kérdés: miért esett pont a gyermekekre a választás? Klaus úgy gondolja, hogy az El Nino által hozott rossz idő elűzésére feláldozott mocse harcosok rituáléjának eredménytelensége késztethette erre az embereket, mondván, ha felnőttekkel nem sikerült, talán a gyermekekkel majd fog. „Ez egy kölcsönhatást feltételez a környezet, a vallás, a politika és a kultúra között” – vallja Klaus.
Azt szinte lehetetlen megállapítani, hogy a gyilkosok ugyanazok voltak-e, akik eltemették a gyermekeket. Klaus szerint a hely által bepillantást nyerhetünk egy ősi társadalmi-gazdasági változás folyamataiba, illetve megtudhatjuk, hogy egy rituálé miként teremtett csoportidentitást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.