Restaurálták az első emberpárt a madridi Pradóban
2010. november 25. 17:54 MTI
Két évnyi restaurálási munkálatokat követően ismét látható a madridi Prado múzeumban Albrecht Dürer két híres olajképe, amelyeken Ádámot és Évát örökítette meg.
Korábban
A múzeum honlapján olvasható közlemény szerint a két művet egy speciális kiállítás keretein belül mutatják be annak érdekében, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsanak a táblaképeken végzett teljes felújítási munkálatokra. A Prado és a Los Angeles-i Getty Alapítvány együttműködésének köszönhető restaurációs munkálatokat egy nemzetközi szakértőkből álló csoport végezte.
A német származású reneszánsz festőművész 1507-ben Nürnbergben festette a képeket, nem sokkal azután, hogy visszatért Velencéből. Az itáliai művészet hatása tisztán kivehető a festményeken. A fényekkel és az árnyékokkal játszva jelenítette meg a bibliai alakokat, amelyek a sötét háttérből rajzolódnak ki.
Évát a tudás fája mellett örökítette meg a művész, ahogy egy almát fogad el az ágakon tekerődző kígyótól. A szomszédos képen álló Ádám a fejét Éva irányába hajtja és jobb kezével a nő irányába nyúl. A festmények 1827-ben érkeztek a spanyol fővárosban lévő múzeumba, de a nagyközönség csak hat évvel később láthatta azokat először.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.