Képekkel tért vissza a Teotihuacanban használt robotkamera
2010. november 22. 08:45
Megszülettek az első felvételek a teotihuacani Tollaskígyó templomának földalatti átjárójáról, amelyet egy robotkamerával készítettek.
Korábban
A bejelentés szenzációját az adja, hogy – mintegy tíz évvel az úttörő egyiptomi kutatás után – Mexikó történetében először használtak régészeti ásatás során robotkamerát. A mitológiai Tlaloc isten után Tlaloque 1 nevet kapó szerkezet egy 1800 éve érintetlen alagútról készít képeket, amelyről kiderült, elég stabil ahhoz, hogy a régészek megkezdjék az ásatásokat.
A kutatást végző National Institute of Anthropology and History (INAH) elnöke, Salvador Guilliem bejelentette, hogy néhány héttel korábban a földradaros vizsgálat során bizonyítást nyert: az alagút három kamrába vezet, ahol a pre-hispán város jeles személyei lehetnek eltemetve.
A Tlaloque 1 egy 30x50x20 centiméter nagyságú szerkezet, amelyre két, távirányítással vezérelt, 360 fokban forduló videokamera van rászerelve. A projektet irányító Sergio Gomez Chavez elmondta: három hónappal ezelőtt történt meg a programozás, amelynek célja az alagút belsejéről való képek készítése, illetve az alagút állapotának felmérése. „Az első próbát tizenöt nappal ezelőtt ejtettük meg, de akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy csökkentenünk kell a kamera tömegét, s több lámpával kell felszerelnünk” – tette hozzá.
„Ekkor a robot néhány métert haladt a törmelék és a boltív közötti kis helyen. Nagyon fontosak a képek ahhoz, hogy felmérjük az alagút kondícióját. Elképzelhető, hogy akár a következő hetekben megvizsgálhatjuk a belső részek fizikai állapotát” – magyarázta Gomez Chavez.
Az ásatások megkezdése előtt először azonban el kell takarítani a bejáratot eltorlaszoló kőtörmeléket. Gomez Chavez szerint a robot által készített felvételeken jól kivehetők a teotihuacaniak által faragott hatalmas szobrok, amellyel a bejáratot zárták le i.sz. 200-250 körül. A földradaros vizsgálatnak köszönhetően sikerült az alagút méreteit is feltérképezni, amely 2,5 méter magas, 4 méter széles és 100 méter hosszan kígyózik a templom alatt.
Az alagutat 2003-ban fedezte fel Gomez Chavez és Julie Gazzola, de a tényleges munkálatok elindítására még éveket kellett várni. Ezen idő alatt sikerül bebizonyítani, hogy a földalatti járatot még a Tollaskígyó templom és a citadella építése előtt hozták létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap