Kalapács alatt Artúr király hőstettei
2010. november 15. 08:41 MTI
A londoni Sotheby's decemberi aukcióján kalapács alá kerül az a különleges 14. századi kézirat, amely a legendás Artúr király történeteit és udvarának jól ismert alakjait gyűjti össze egy vaskos könyvbe.
Korábban
Az aukciósház reményei szerint a káprázatos iniciálékkal és több mint száz, kézzel készített színpompás ábrával díszített könyv nem kevesebb mint 2 millió fontért (647 millió forint) talál majd gazdára. A Rochefoucauld Grál-ként ismert különlegességet borjúbőrből készült pergamenre írták 1315 és 1323 között, valahol Flandria, vagy az Artois grófság (egykori észak-franciaországi tartomány) területén, és egyike a legendás uralkodóról szóló legkorábbi és máig fennmaradt beszámolóknak.
"Tudatosan arra törekedtek, hogy az Artúr király nevéhez fűződő összes figurát és történetet, köztük a Szent Grál legendáját, Sir Lancelot, Guinevere királyné, és a varázsló Merlin alakját is összegyűjtsék egyetlen hatalmas könyvbe" - mondta a középkor-szakértő Timothy Bolton, aki a december 7-ére kitűzött, nyugati kéziratokat és miniatúrákat felvonultató árverés lebonyolításáért felelős.
A szakértő azt is elárulta, hogy a világon mindössze csak néhány olyan Artúr királyról (5. század vége-6. század eleje) és az udvaráról szóló történet van, amely a 14. századi előtti időkből származik és azok is csak töredékes formában és igen rossz állapotban maradtak fenn. A könyvet eredetileg VII. Guy, Rochefoucauld bárójának megrendelésére készítették, aki az egyik legnevesebb középkori arisztokrata család feje volt.
A három kötetből álló könyvritkaság a korai 18. században bukkant fel a piacon, majd a 19. század folyamán egy éles szemű gyűjtő, Sir Thomas Phillipps tulajdonába került, és azután már csak kétszer cserélt gazdát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.