John Hume a legnagyobb ír
2010. november 5. 10:57
A béke Nobel-díjas John Hume-ot választották az ír történelem legnagyobb emberének, aki olyan hírességeket utasított maga mögé, mint az ír rockbanda frontembere, Bono, vagy a forradalmár Michael Collins.
Korábban
A 73 éves Hume az észak-ír Szociáldemokrata és Munkáspárt (SDLP) korábbi elnöke volt, aki az erőszakmentességet hirdető politikája, illetve a polgárháború lezárásában játszott szerepe miatt az 'Írország Martin Luther Kingje' nevet kapta.
A szavazáson negyven közéleti személyből öt került be a végső körbe, a későbbi győztes Hume, valamint Bono, Michael Collins, James Conolly és Mary Robinson. Az elmúlt öt hétben az ír közszolgálati csatorna, az RTE rövid filmekben ismertette a finalisták munkásságát, amelyet különböző, a még állva maradt jelöltekért kampányoló közismert személyek vezettek fel. Hume érdekében Miriam O’Callaghan műsorvezető korteskedett.
A jelölések természetesen élénk vitát generáltak az ír közvéleményben. Az egyik történész például kifogásolta, hogy az olyan nagy történelmi nagyságok, mint Michael Davitt, Charles Stewart Parnell, Daniel O’Connell és James Joyce miért nincsenek a listán, míg a dublini egyetem történészprofesszora W.B. Yeats, Samual Becket és Bernard Shaw távollétét kérdőjelezte meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap