Sztálin füle a Magyar Nemzeti Múzeumban
2010. október 22. 16:49 MTI
Az 1956-os forradalomban ledöntött legendás Sztálin-szobor jobb kézfeje mellett mostantól a szobor mintegy 30 centiméteres bal füle is megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállításán.
Korábban
A töredéket a múzeum 500 ezer forintért vásárolta meg tulajdonosától, akihez a szobor egyik ledöntőjétől többszörös öröklés révén jutott a darab - magyarázta Gál Vilmos, a múzeum történeti tárának főmuzeológusa a "Sztálin-fül" pénteki múzeumi elhelyezésekor. Mint mondta, a szobordarabot tulajdonosa 2 millió forintért bocsátotta árverésre, jelentkező azonban nem akadt, így végül a nemzeti múzeum szerezhette azt meg.
"Valószínűleg léteznek még megmaradt darabok a szoborból, ezeknek egy része azonban felismerhetetlen, mivel lángvágót is használtak a ledöntéskor. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy a kézfej és a fül már kielégítően reprezentálják a szobrot, így nem tervezzük további részek beszerzését. Ezenkívül a szobor puzzle-ként való kirakása valószínűleg drágább lenne, mintha újra kiöntenénk az egészet" - fejtette ki Gál Vilmos.
A muzeológus felidézte azt is, hogy a kézfej Pécsi Sándor kertjéből került elő az 1980-as években, ekkor vette meg a múzeum. A neves színész a töredéket a ledöntéskor szerezte be a helyszínen, majd a kertjében tartotta haláláig.
A Mikus Sándor alkotta, nyolc - a talapzattal együtt tizennyolc - méter magas bronz szobrot 1951-ben emelték a felrobbantott Regnum Marianum templom helyén. A Dózsa György utat kiszélesítették, a Városligeti Színházat pedig lebontották, hogy helyet biztosítsanak az alkotásnak, illetve a hivatalos ünnepségeken felvonuló tömegnek. A teret a szoboravatást követően nevezték át Felvonulási térnek - idézi fel a múzeum közleménye.
Október 23-án a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításai ingyenesen, a Széchenyi István személyét és életművét bemutató, nemrég nyílt Széchenyi világai című időszaki tárlat pedig ötven százalékos kedvezménnyel látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.