Sűrűsödnek a fellegek Pompeji felett
2010. október 14. 11:30 The Daily Telegraph
Két éve zárt be a páratlan, erotikus freskókkal díszített Vettii-ház, s egyelőre nem tudni, hogy mikor érnek véget a felújítási munkálatok Pompeji kétezer éves villájában. A helyzet nem sokban különbözik a többi műemlék háza táján sem.
Korábban
A Vezúv 79-es kitörése során elpusztult város a vulkáni hamunak köszönhetően az egyik legjobb állapotban megmaradt római településnek számít, de az építészeti emlékek állapotában végbemenő pusztulás következtében nemzetközi felháborodás tört ki, amelynek első számú célpontja az olasz hatóságok és azok indifferens magatartása lett. A freskókat sok helyen kiverte a gaz, s több műkincsen is grafittik éktelenkednek.
Számos villa ajtaján lakat és felirat (Lavori in corso) hirdeti, hogy az épületekben felújításokat végeznek. A vita a múlt héten lángolt fel, amikor az olasz Corriere della Sera címlapon közölt egy a várossal kapcsolatos írást, „Pompeji megalázása” címmel. „A tény az, hogy ez a világon egyedülálló régészeti hely az ország eredménytelenségét és pongyolaságát szimbolizálja, amely elvesztette a jó érzését, s nem sikerült azt helyreállítania” – olvasható a szerkesztőségi cikkben.
A vitaindító írás politikai csörtébe torkollott, a Silvio Berlusconi vezette olasz kormány és az ellenzék is egymást vádolta a kialakult helyzetért. Nicola Cosentino, Berlusconi szövetségese kijelentette, hogy Pompejiben már akkor is ilyen állapotok uralkodtak, amikor a jobboldali kabinet átvette az ország vezetését. Luisa Bossa, a Demokrata Párt tagja az mondta, hogy a város pusztulását naponta több ezer turista nézi végig. „A terület már a végét járja. Ez annak a jele, hogy a kormány semmit sem tesz Olaszország örökségének megvédéséért”.
Évente mintegy kétmillió turista látogatja Pompejit, ám az általuk fizetett tizenegy eurós belépődíjból származó mintegy húszmillió euró bevétel nem fedezi a fenntartási és felújítási költségeket – állítják régészek. A helyzetet tovább rontja, hogy a Berlusconi-kormány a fenntartásra fordított éves összeget is csökkentette, amely így harmincról tizenkilenc millió euróra fogyott. Ennek ellensúlyozására a kabinet alapítványt szeretne létrehozni, amelybe magánszemélyek tehetnek felajánlást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.