Amiről a pompeji latrinák árulkodnak
2010. július 27. 17:39 MTI
Pompeji lakossága mindenevő volt, s étkezési szokásai változtak az évszázadok során - állítják amerikai és ausztrál kutatók, akik az ókori város latrináit tárják fel.
Korábban
A régészek Steven Ellis, a University of Cincinnati docensének vezetésével 2005-ben tárták fel a város legrégebbi kapuja, a Porta di Stabia közelében a közvécéket. Az ásatási terület a színházi negyed bejáratánál, a gladiátorok szálláshelyének közelében van, ez a város kevéssé "higiénikus" része volt.
"Bár a rómaiak igen fejlett hidrológiai rendszereket hoztak létre, Pompeji ezen részén csak a legalapvetőbb létesítmények voltak. Igen kevés háznak volt konyhája, így a lakosok többsége nem étkezett otthon, hanem a kocsmákban, vendégfogadókban, korabeli 'gyorsétkezdékben' kapott be valamit. Kevés volt a közvécé is, amelyek elég nagy távolságra helyezkedtek el egymástól. A lakásokban és az étkezdékben a mellékhelyiség közvetlenül a konyha mellett helyezkedett el, s ide dobták a konyhai hulladékot is" - magyarázta Andy Fairbairn, az ausztráliai University of Queensland kutatója.
Andy Fairbairn szerint a feltárt latrinák színültig tele voltak vízzel kevert szerves anyagokkal. "A víz rengeteg ásványi anyagot tartalmazott, amelyek segítettek megőrizni, fosszílizálni a leveleket, magvakat, gyümölcsöt, a halszálkát és állati csontokat, de még az ételmaradékokat is" - mondta az ausztrál tudós.
A latrinák tartalmának "keresztmetszete" bepillantást engedett abba, hogy miképp változtak az étkezési szokások az idők folyamán. "A korai időszakban, az i.e. 4. században az étrend igen egyszerű volt, az emberek azt fogyasztották, amit, földművelő közösségről lévén szó, helyben megtermeltek - leginkább gabonaféléket és zöldséget. Később megjelent a meggy, szőlő és a datolya, ami kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokra utal" - fogalmazott Andy Fairbairn.
Míg eleinte az apró tengeri halakból fermentált halszószt, a garumot helyben, a házak hátsó udvarán "erjesztették", a régészeti leletek tanúsága szerint később ezek a tartályok eltűntek, s az "ételízesítőt" importból szerezték be. "Összességében elmondható, hogy Pompeji lakosai kiegyensúlyozott, változatos étrenden éltek, mindenevők voltak, de táplálékukban azonban a növényi eredetű étkek domináltak. A hús ugyanis meglehetősen drága volt" - emelte ki Andy Fairbairn, hozzátéve, hogy a munka java még csak ezután következik. Minták százait kell elemezni, ami több évre biztosít feladatot.
A szerves anyagok mikroszkópos vizsgálata sokat elárul arról, hogy valójában milyen volt az ókori népesség étrendje Pompejiben. Egyéb leleteket is elemeznek majd - így a forró hamu által megőrzött vekniket, tojásokat, a garumot és az olívaolajt tartalmazó üvegeket. Ezek a vizsgálatok, meg a korabeli falfestmények rengeteget elárulnak a város életéről. Megismerhetik, hogy a pompejiek mit ettek, hogyan készítették el étkeiket, s hogyan fogyasztották el a fogásokat.
Andy Fairbairn meggyőződése szerint azonban ez a vizsgálat arra is fényt deríthet, hogy egy ilyen hatalmas civilizáció, mint a római, végül miért semmisült meg. "Egy ilyen vizsgálat szemléletesen mutatja meg, hogyha az emberek nem értik a környezetet, amelyben élnek, még a legfejlettebb civilizáció is a süllyesztőbe, pontosabban a latrinába kerülhet" - összegezte Andy Fairbairn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap