Térfotó: kastélyfelújítás testközelben
2010. október 12. 13:02
Magyarország történelmének valószínűleg leggyorsabb felújítása folyik a gödöllői kastélyban. A most megújuló lovardában Erzsébet királyné gyakorolta a lovas kunsztokat, aztán báloztak benne, utána pedig a szovjet laktanya része lett, jövőre az uniós tárgyalásoknak ad majd otthont.
Korábban
"December 31-e a határidő, amikorra készen kell lennünk, s természetesen tartani fogjuk az ütemet" - mondta Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Hozzátette: a felújítással párhozamosan folyik a terek tervezése is, hiszen jövő év elejére nem csak meg kell újulnia, hanem az uniós tárgyalások, konferenciák, reprezentáció helyszíneként is helyt kell állnia a lovardának és a barokk istállónak.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az összesen 1635 négyzetmétert augusztus 30-án vette át a kivitelező. A hatalmas, összefüggő tér, a lovarda 1746-49 között épült fel. Az 1780-as években kötötték össze a Barokk Színház alatt lévő toszkán oszlopsorral díszített teremmel és a Sörpincével. 1877 körül Erzsébet királyné kívánságára átépítették, így megemelték az ablakokat, a padlót feltöltötték és manézst alakítottak ki benne. A roppant teremben a Horthy-korszakban bálokat tartottak, 1945 után pedig a szovjet laktanya része volt.
A barokk istállóban is a tervezett ütemben folyik a munka. A felső szinten lévő helyiségekben már restaurátorok dolgoznak a falképeken.
Virtuális séta a megújuló lovardában és istállóban a műemlékem.hu térfotó galériájával
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Megoldódott a baljós próféciákat tartalmazó 4000 éves agyagtáblák rejtélye
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.