Megvalósul da Vinci álma
2010. szeptember 27. 08:18 MTI
Megvalósulni látszik Leonardo da Vinci egy terve: a pusztán emberi szárnyverdeséssel hajtott repülőgép.
Korábban
Kanadai mérnökhallgatók szárnylengető légi masinát alkottak, amellyel sikerült a levegőben maradniuk és haladniuk csaknem 20 másodpercen át. A tesztszárnyalást videóra vették, és tanúja volt a nemzetközi repülési szövetség egy tisztségviselője is.
A diákok önhajtásos repülőjének neve: Snowbird (Fenyőpinty). Tömege mindössze 40 kiló, szárnyainak szélessége viszont 32 méter - akár egy utasszállító nagygépnek. Pilótája lábbal hajtja a szárnyakat verdesésre bíró mechanikát. Hogy a Fenyőpinty felemelkedhessen a földről, vontatóautóra van szükség, ám utána megy "magától", pontosabban pilótájától.
Mozgása kissé részeg madáréra hasonlít. A bemutatórepülésen 145 métert szállt a madárember, átlagsebessége 25,6 kilométer volt óránként. (Összehasonlításul: a repülés úttörői, a Wright fivérek 12 másodpercet repültek és 37 métert tettek meg első légi bemutatójukon, 1903-ban.) A landolást ugyanakkor megsínylette a Pinty: megsérült, annyira, hogy azóta is a földre kényszerül, ami másfél hónapot jelent, mivel a bemutató még augusztus elején volt, ám a repülés filmfelvétele csak most került be a híradókba. A kanadai diákok nagykapacitású számítógépet is használtak Pintyük megtervezéséhez.
Pusztán emberi erővel hajtott repülők már 1977 óta vannak, de azok légcsavarosak és pedállal kell tekerni, azaz egyfajta légbiciklik - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.