Meggyilkolt gyermek csontjai kerültek elő Hadrianus fala mellől
2010. szeptember 20. 11:52 The Guardian
Egy minden bizonnyal gyilkosság áldozatává vált kislány csontvázát találták meg a kutatók a Hadrianus fala melletti római kori Vindolanda közelében.
Korábban
A Northumberlandben kiásott földi maradvány egy nyolc és tíz év közötti gyermeké lehetett, akit meggyilkolása előtt még meg is kötöztek – jelentették be a helyszín régészeti leleteinek azonosítását végző Vindolanda Trust munkatársai. A város és a hozzá kapcsolódó erődítmény feltárását a csoport már az 1920-as évek óta végzi, s nem ez az első olyan eset, amelyben gyilkosság körülményeit vizsgálják.
A rómaiak korában a beépített területeken való emberi temetést szigorúan tiltották, s ehhez Vindolonda is tartotta magát, mivel a felfedezett sírhelyek a város határán túl voltak. A most megtalált csontokat eredetileg egy nagyobb fajta kutyáénak gondolták, amelyeket az erődítmény szívében, a helyőrség lakrészének egyik sarkában találták meg. „Határozottan kijelenthető, hogy ez egy aljas jelenet volt. Szomorúsággal tölt el, hogy az erőd padlózata alatti aknában egy gyermek maradványait találtuk meg” – nyilatkozta Patricia Birley, a Vindolanda Trust igazgatója.
A csontvázat Trudy Buck, a durhami egyetem biológia-antropológusa azonosította, aki most teljes körű vizsgálatnak készül alávetni a földi maradványokat, hogy megtudja, mi lehetett pontosan a halál kiváltó oka. A harmincas években – amikor két ember csontjait találták meg a kutatók – ez sokkal könnyebb feladatot jelentett a szakembereknek, ugyanis az egyik, i.sz. 367-ben elhunyt áldozat bordái között egy késpengét találtak. A gyermekgyilkosságokat Vindolandában nem büntették, de minden bizonnyal erőfeszítéseket tettek az elkövetők felkutatása érdekében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap