Fényből építették újjá Hadrianus falát
2010. március 18. 12:12 The Independent, The Guardian
Fény világította be a Római Birodalom egykori északi határvonalát: a 120 kilométer hosszú fal egykori vonala mentén 1100 önkéntes fáklyával a kezében emlékezett Britannia ókori örökségére.
Korábban
Bár a fényfolyosó a leginkábba a levegőből volt jól kivehető, a résztvevők beszámolói szerint a látvány, és hogy egy ilyen különleges akcióban vehettek részt, megdöbbentő és fantasztikus élmény volt mindannyiuk számára. Európa és a világ számos pontjáról ezrek érkeztek Angliába: a hagyományőrzők mellett egyszerű turisták is álltak az egykori védvonal mentén.
A brit lapok beszámolói szerit a hatás leginkább a fal ma is álló részei mentén volt grandiózus, ahol mindez az ókori mindennapok hangulatát idézte. Szombaton aztán több tízezer látogató nézte végig, ahogy 250 méterenként meggyújtják a fáklyákat: az akcióban a szervezők szerint összesen 1100-an vettek részt.
Hadrianus császár uralkodása alatt, i.sz. 122 és 127 között építettek a falat, amely a Solway-öböltől a Tyne torkolatáig húzódik, keresztülszelve Észak-Angliát. A 120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas, 3 méter széles fal a birodalom határait volt hivatott megvédeni a barbárok támadásaitól. Római mérföldenként, 1481 méterenként erődöket építettek, ezek között pedig meghatározott távolságban két-két bástyát helyeztek el. A fal mentén a rómaiak utakat is építettek, valamint létrehozták a hadtáp támaszpontjait. A szakértők egy része a védvonal újraalkotásának gondolatával is kacérkodik: szerintük 1500 munkás két és fél év alatt, 400 millió fontból (116 milliárd forintból) építhetné újra azt.
A mostani akció azonban nem az első vagy épp utolsó ilyen megmozdulás volt: a Római Birodalom összeomlásának 1600 évfordulója kapcsán arra emlékeznek, amikor Alarik és vizigótjai 410-ben lerombolták Rómát. Több hasonló rendezvényt, kiállítást, vagy épp fesztivált rendeznek majd, amelyeken Britannia ókori örökségére emlékeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.