A Jad Vasem ezentúl hozzáférhet a lengyelországi archívumokhoz
2010. szeptember 7. 12:24 MTI
A holokauszt áldozatainak és hőseinek izraeli emlékhatósága, a Jad Vasem intézet egy Lengyelországgal kötött megállapodás értelmében ezentúl szabadon hozzáférhet a második világháborús lengyelországi archívumokhoz.
Korábban
A 34 állami és tartományi archívumban őrzött dokumentumokat nagyrészt a megszállás alatt Lengyelországban működő náci hatóságok állították ki, emellett vannak köztük a gettókban élő zsidóktól származó anyagok is. Avner Salev, a Jad Vasem elnöke szerint e ritka, értékes háborús vallomások rendkívül értékesek lehetnek a történészek számára.
Salev, aki Varsóba utazott a megállapodás aláírására, "valódi előrelépésnek" nevezte az egyezményt a holokauszt-kutatás terén. Mint mondta, a kutatók ezentúl sokkal könnyebben hozzáférhetnek majd olyan anyagokhoz, amelyeket korábban - különösen a kommunista korszakban - gyakran nehéz volt beszerezni.
A Jad Vasem elnöke reményét fejezte ki, hogy az archívumok megnyitása segítséget nyújthat akár 250 ezer, eddig ismeretlen lengyelországi holokauszt-áldozat azonosításában. A jeruzsálemi intézmény a holokauszt 6 millió zsidó áldozatából eddig körülbelül 4 milliót azonosított - közölte. A Jad Vasem a megállapodás értelmében lefénymásolhatja és saját adatbázisába integrálhatja a lengyelországi archívumok több millió dokumentumból álló anyagát, amely így hozzáférhető lesz a kutatók és a nagyközönség számára is - ismertette Esztée Jaari, az izraeli intézmény szóvivője.
A Jad Vasem a közelmúltban a Nemzetközi Vöröskereszttől is kapott dokumentumokat koncentrációs táborokról, gettókról, börtönökről, valamint a világháború utáni kitelepítésekről és emigrációról, összességében 6,5 terabájtnyi digitalizált anyag formájában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.