Társai temethették el Ötzit
2010. augusztus 30. 08:51 MTI
Nem ott halt meg Ötzi, a rézkori ember, ahol mumifikálódott holttestét több mint ötezer évvel később egy gleccseren megtalálták - állítják olasz kutatók.
Korábban
A "jégembert" alacsonyabb tengerszint feletti magasságban ölték meg, rézkori társai hónapokig tárolták a holttestet és csak azután, a hóolvadást követően vitték fel a hágóra és ott "eltemették" - számolt be a feltevésről Alessandro Vanzetti, a Római Egyetem munkatársa.
Vanzetti és csapata öt éve végez elemzéseket a múmián. A tudósok szerint társai különféle használati tárgyakat helyeztek a holttest mellé. Mint mondják, elméletük megmagyarázná, miért volt a múmiánál talált fegyverek egy része félkész állapotban. Megmagyarázná azt is, hogy miért volt nála olyan sok tárgy, méghozzá értékes tárgyak, amelyeket ellenfele egyébként magával vitt volna.
Az olasz tudósok szerint elméletük választ ad arra a kérdésre is, hogy miért nem volt szára annak a nyílnak, amelyet 2007-ben találtak a holttest vállában. Emellett Vanzetti olyan polleneket azonosított Ötzin, amelyek áprilisban kerülnek a levegőbe, a lelet megtalálási helyén ellenben augusztusi vagy szeptemberi polleneket mutatott ki.
A római kutatók úgy vélik, Ötzi valahol a völgyben halt meg, egy áprilisi napon. Mivel a hótakaró miatt nem tudták eltemetni, egy hűvös helyiségben tárolták a tetemet, ahol a levegőn kiszáradt. Amikor a hegyekben olvadni kezdett a hó, felvitték és ott egy kőlapra, illetve egy szalmából készült takaróra helyezték. A takaróról eddig úgy gondolták, hogy köpeny. Az olvadás később odébb sodorhatta a holttestet és a köré helyezett tárgyakat.
Ötzi azóta is foglalkoztatja a tudósokat, hogy 1991-ben egy házaspár véletlenül rátalált az olasz Alpok Ötz-völgyi részében. Előbb százévesnek, majd középkorinak vélték a leletet, míg végül kiderült, hogy az időszámítás kezdete előtt háromezer évvel élt. Halálának körülményeiről is különféle feltevések születtek. 2007-ben, amikor a nyílhegyet megtalálták, svájci kutatók úgy vélték, hogy Ötzi elvérzett. Később más régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a nyíl nem ölte meg, csak egy szemből kapott ütés terítette le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.