Bemutatták Anglia német inváziójának terveit
2010. augusztus 26. 13:13 BBC News
A második világháborúban a német kommandósok a Luftwaffe győzelme után angol egyenruhában szálltak volna partra Dovernél - derül ki a brit nemzeti levéltár által nemrég közzétett, korábban zárolt titkosszolgálati dokumentumokból.
Korábban
A terv részleteire Werner Janowski, a német katonai hírszerzés (Abwehr) egykori tizedesének háború utáni kihallgatási anyagából derült fény. A tizedes ekkor a Jahnke Büro, a német katonai hírszerzés állományába jelentkezett, amellyel kapcsolatban sokan attól tartottak, hogy szovjet ügynökökkel lehet tele. A kihallgatásra is ezért került sor: az MI5 arra gyanakodott, hogy Janowski felettese, Wilhelm Hollmann a Szovjetuniónak dolgozhat.
Janowski az interjúban elmondta, hogy miként képezték ki a francia partokon 1940 szeptemberében és októberében, hogy ellenséges körülmények között is sikeresen partra jusson. A terv szerint a csapatok előtt porig bombázták volna Dover környékét, majd így érkeztek volna meg a pár fős kommandós csoportok. Emellett a déli parton több helyen is partra szálltak volna a németek, és emellett Skóciába és Írországba is vittek volna csapatokat. A kikötők és pályaudvarok elfoglalása után érkeztek volna meg a hadihajók a főbb csapattestekkel.
Október végén azonban lefújták az inváziós készülődéseket, és a katonákat áthelyezték. Ekkora ugyanis kiderült, hogy az angol légierőt nem lehet megtörni, és légi támogatás nélkül a németek túlontúl gyengék lennének. Emellett Janowski kihallgatási jegyzőkönyvéből megtudhatjuk, hogy az akció később már nem is valósulhatott meg: az ehhez szükséges eszközöket rejtő barakkot 1940 decemberében lebombázták.
Ed Hampshire, a nemzeti levéltár szakértője szerint a kommandósok ellenséges egyenruhában történő megjelenése olyan, mintha A sas leszállt című második világháborús filmről olvasnánk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.