Már 11 ezer éve is őröltek lisztet Utah őslakói
2010. augusztus 26. 10:49
Az amerikai Brigham Young University (BYU) egyetem régészei Utah államban egy 11 ezer évvel ezelőtt benépesült területre bukkantak, ahol számba vették, hogy mi kerülhetett az őslakosok asztalára.
Korábban
Öt év aprólékos, minden részletre kiterjedő kutatás után a BYU szakemberei hamarosan egy publikációban összegzik az „Északi patak menedékében” történt vizsgálódások eredményeit. Ez Utah állam déli részének legkorábbi ismert lakott területe, s az Egyesült Államok három legrégebbi olyan helyszíne közé tartozik, ahol már több mint tízezer évvel ezelőtt is éltek emberek.
A Joel Janetski által vezetett ásatások a National Science Foundation felajánlásaiból kerülhetett megvalósításra, amely a radiokarbonos vizsgálatok szerint 11 ezer éves területek „mélyére való leásását” tűzte ki célul. „A tanulók reggeltől estig, mezítláb dolgoztak. Tudják, hogy mennyire fontos küldetésben vesznek részt, ezért nem akarták a régi sárréteget beszennyezni” – adott felvilágosítást a munkafolyamatokról Janetski.
A Kiva című folyóirat következő számában megjelenő tanulmányban a szakemberek részletesen szólnak az ősemberek étkezési szokásairól, akik kőeszközöket használtak a zsálya és a liszt őrléséhez, valamint sózták ételeiket. A használati tárgyak megjelenése előtt az emberek kacsát, pulykát és hódot fogyasztottak, de a birkaevés csak később lett mindennapos, hasonlóan a szarvashoz, amelyből az ásatás során minden rétegben találtak nyomot.
„Tízezer évvel ezelőtt nagy technikai változás zajlott az őrlőkövek megjelenésével: az emberek elkezdték használni őket, hogy a magokból lisztet készíthessenek” – vázolta fel Janetski.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.