Lovagok kalauzolnak a királyok sírhelyénél
2010. augusztus 10. 13:53 MTI
12. századi, illetve reneszánsz ruhába öltözött lovagok - a III. Béla Lovagrend tagjai - kalauzolják a turistákat Székesfehérváron a Középkori romkert - Nemzeti Emlékhelyen, valamint a bazilika altemplomában, a Székesfehérváron koronázott és eltemetett uralkodók nyughelyénél.
Korábban
Az 1999-ben alakult lovagrend tagjai augusztus 15-22-és 29-én délelőtt 10-12 óra, valamint délután 16-18 óra között magyar, angol és német nyelven tartanak idegenvezetést a Nemzeti Emlékhelyen, a múzeumok megyei igazgatóságával kötött megállapodás alapján - mondta el Hári Krisztina a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának művelődésszervezője.
Augusztus 14-21-és 28-án pedig a székesegyház altemplomában, III. Béla és hitvese, Antiochiai Anna szarkofágjainál mondják el az érdeklődőknek, miként kerültek elő 1848-ban, a városi kút ásása közben a királyi pár vörösmárvány koporsói.
Szent István halálának évfordulóján - augusztus 15-én - mécseseket gyújtanak, virágot helyeznek el az államalapító szarkofágjánál, augusztus 29-én pedig II. Lajos királyra emlékeznek halála évfordulóján. A fiatal lokálpatriótákból álló lovagrend tagjai évek óta történelmi-kegyeleti szertartással emlékeznek meg a Nemzeti Emlékhelyen királyaink halálának évfordulójáról, illetve gyújtanak mécsest értük halottak napján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.