Lovagokkal barangolhatunk Székesfehérváron
2009. augusztus 11. 17:17 MTI
A III. Béla Lovagrend tagjai tartanak idegenvezetést a középkori királyi bazilika romjait őrző Nemzeti Emlékhelyen, valamint a Szent István székesegyház altemplomában a Szent István napi ünnepségek alkalmából Székesfehérváron - közölte a rend magisztere.
Korábban
A 12. századra, illetve a reneszánsz korára jellemző öltözéket viselő, több nyelvet beszélő fiatalok augusztus 16-tól a hónap végéig, vasárnaponként a Nemzeti Emlékhelyen, augusztus 15-től pedig szombatonként a székesegyház altemplomában, III. Béla lovagkirály és hitvese, Antiochiai Anna szarkofágjainál kalauzolják a turistákat - mondta el Töpler László. Emellett augusztus 15-én és 29-én történelmi, kegyeleti szertartást tartanak Szent István, illetve II. Lajos király sírjánál.
A III. Béla Lovagrend 1999-ben alakult, egyebek között "a magyar királysírokhoz való zarándoklás hagyományának feltámasztása" végett. Céljaik között megfogalmazták az egykori koronázó- és temetkezőtemplom újjáépítését, III. Béla és hitvese földi maradványainak, valamint sírmellékleteinek Székesfehérvárra való visszavitelét és ottani eltemetését is. A közhasznú szervezetként működő lovagrend a Nemzeti Emlékhelyen történelmi-kegyeleti szertartásokon emlékezik meg az ott eltemetett királyok születésének napjáról, s lerója előttük kegyeletét a halottak napján is.
Tavaly óta pedig arra vállalkoznak a rend ifjú tagjai, hogy idegenvezetéseken hívják fel az egykori koronázóvárosba érkező turisták figyelmét a hely történelmi jelentőségére. A lovagok és apródok mindegyike jó ismerője Alba Regia históriájának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.