Együttműködés az egykori Balettintézet épületéért
2010. augusztus 6. 15:36 MTI
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) üdvözli a civil társadalom felelősségvállalását, és kész együttműködni minden szereplővel az egykori Állami Balettintézet épülete érdekében - reagált a KÖH az épület megmentéséért szerveződő szombati civil nagygyűlés hírére.
Korábban
A civil szervezetek szombat délutánra hirdettek zenés-táncos tiltakozó nagygyűlést a Balettintézet épületéért az Andrássy út 25. elé. A többek között a Facebook közösségi portálon szerveződő demonstráció során fellépnek a Presidance Company táncosai és a Mozdulatművészeti Társulat; a szervezők az ügy támogatói között sorolják fel mások mellett Bán Teodóra és Bozsik Yvette táncművészt, Fábry Sándor humoristát, Gerle János építészt, Jókai Anna írót, Kriszt László koreográfust, Ráday Mihály operatőrt és Somló Tamás zenészt.
Mint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közleményében felidézte, a Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, 1883-86 között épült Drechsler-palota évtizedeken keresztül adott otthont az Állami Balettintézetnek. A már hosszabb ideje üresen álló műemlék helyreállításával kapcsolatban a KÖH többször intézkedett, legutóbb februárban szabott ki 30 millió forintos bírságot az épület állagvédelmi és jó karbantartási kötelezettségeinek súlyos elmulasztása miatt. Ennek köszönhető, hogy legalább az elrendelt, későbbre nem halasztható állagvédelmi munkákat az időközben felszámolás alá került tulajdonos cég felszámolója elvégeztette - áll a hivatal közleményében.
A KÖH kiemelten fontosnak tartja, hogy a világörökségi területen, az Operaház szomszédságában álló műemlék mielőbb építészeti, történeti értékeihez és a környezetéhez egyaránt méltó, lehetőség szerint közösségi rendeltetést kapjon, amely hosszútávra biztosítja megőrzését. "Ennek a célnak az elérésében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kész az együttműködésre a mindenkori tulajdonossal, minden állami szervvel, önkormányzattal, civil szervezettel" - fogalmaz a közlemény, amelynek végén a KÖH jelzi: a korábbiaknál is határozottabban kíván élni a rendelkezésre álló jogi eszközökkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.