Világörökséggé vált az amszterdami csatornarendszer
2010. augusztus 1. 17:32 MTI
A javasolt 39-ből a világ 15 kulturális, illetve természeti csodáját, köztük a híres amszterdami csatornarendszert nyilvánította az emberiség közös örökségévé vasárnapig az UNESCO Brazíliavárosban ülésező világörökség-bizottsága. Az újakkal 904-re emelkedett a rangos nemzetközi elismerést élvező épített, illetve természeti objektumok száma a világban.
Korábban
A holland nagyváros csatornarendszerének a Singelgrachton belüli, a 16. század végén, illetve a 17. században épült része került fel a világörökség-listára. Európában ezen kívül a franciaországi Albi püspöki várost nyilvánították a világörökség részévé, továbbá az eddiginél nagyobb területre terjesztették ki két, már a listán szereplő objektum, köztük a norvégiai Roros bányavidék ENSZ-védelmét. Németországban a rammelsbergi bánya és a goslari óváros világörökség-státusát terjesztették ki a Harz-vidéki víztározórendszerre is.
A világ más pontjairól felkerült listára az iráni Tabriz történelmi bazársora, Szarazm ősi tádzsik város, a vietnami Thang Long-Hanoi császárváros, a kínai Tengfeng (Dengfeng) műemlékei, a szaúd-arábiai At-Turaif ősi várát, az ausztráliai fegyenctelepek, az indiai Dzsantar Mantar csillagvizsgáló, egy iráni szufi szentély, a Marshall-szigeteki Bikini-zátony, ahol nukleáris kísérleteket hajtottak végre, két ősi dél-koreai falu, Hahö és Jangdong, a ceyloni leopárdnak és több más ritka állat- és növényfajnak otthont adó Srí Lanka-i központi fennsík és a hawaii Papahanaumokuakea tengeri nemzeti park, mely több kihalás fenyegette növény-, illetve állatfaj egyedüli lakhelye.
Más kérdéseket illetően a bizottság úgy foglalt állást, hogy a Németországban, a világhírű Loreley-szikla közelében tervezett új Rajna-híd nem veszélyezteti a szikla védett státusát. A veszélyben lévő világörökségi helyszínek listájáról levették a Galápagos-szigeteket, ugyanakkor felvették a grúziai Bagrati katedrálist és a mellette fekvő Gelati kolostort, továbbá a környezetszennyezés és a csökkenő vízszint miatt a floridai Everglades-mocsarat, az illegális fakitermelés miatt pedig a madagaszkári Atsinananain esőerdőit. A perui Machu Picchut egyelőre nem helyezték a fokozottan védendő emlékek közé, az inka fellegvár "megúszta" az UNESCO figyelmeztetésével, miszerint jobban kell ellenőrizni a turistaáradatot.
A világörökség-bizottság keddig ülésezik, így tovább helyszínek kerülhetnek az UNESCO védelme alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.