Háromdimenziós térkép készül a Titanic roncsairól
2010. július 27. 16:47 MTI
Új expedíció indul a Titanic utasszállító hajóhoz, hogy felmérjék a tenger fenekén lévő roncs jelenlegi állapotát, és a nagyközönség számára is látható háromdimenziós térképet készítsenek.
Korábban
A tudósok egy csoportja augusztus 18-án indul az Új-Fundland partjaitól 900 kilométerre, az Atlanti-óceán fenekén 3821 méter mélyen található roncsokhoz. A húsz napra tervezett expedíció során maradványokat nem hoznak a felszínre, mindössze a szerencsétlenség közelében a háromszor öt kilométeres mezőben elterülő roncsokat, és a hajóról származó több ezernyi szétszóródott tárgyat kívánják dokumentálni.
Az újabb kutatást a Titanicról származó tárgyakat gondozó Premier Exhibitions Vállalat, illetve a leányvállalataként működő RMS Titanic Társaság támogatja. Az expedícióban részt vesz a massachusettsi Woods Hole Oceanográfiai Intézet, valamint a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (National Oceanic and Atmospheric Administration - NOAA).
"Ez lesz az első alkalom, hogy roncsot és környékét régészeti feltárásként fogjuk kezelni" - mondta David Gallo az expedíció vezetője. "Két dolgot tartunk szem előtt: az első, hogy a Titanic történetének hangsúlyozásával őrizzük meg a hajó örökségét, a másik, hogy megtudjuk, a roncs jelenleg milyen állapotban van" - magyarázta Gallo.
A Titanic a nemzetközi vizeken tett első útján, 1912. április 15-én süllyedt el. 1985-ben Robert Ballard oceanográfus fedezte fel a roncsot, amely azóta is heves jogi csatározások alapját képezi, és amelyről eddig hat alkalommal hozott fel leleteket a kiemelésének kizárólagos jogával rendelkező RMS Titanic. Az Egyesült Államokban a virginiai Norfolk bíróságához benyújtott kérelme szerint az RMS Titanic Társaság a hajóroncs korlátozott tulajdonjogára is igényt tart a felszínre hozott tárgyak költségeinek kompenzációjaként. A meghallgatásokon a tengerjogban jártas Rebecca Beach Smith elnököl, aki "nemzetközi kincsként" tekint a hajóroncsra.
A tengerből kiemelt tárgyak közül 5500 darab, mintegy 110,9 millió dollár (24,1 milliárd forint) összértékű gyűjtemény van a társaság birtokában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.