Célegyenesben a látható légió
2010. július 15. 15:03
Ma ér Dunaszekcsőre a Legio Brigetio csapata. A tizenegy vállalkozó szellemű légiós július 3-án indult el Komáromból, hogy gyalog tegye meg a több mint 300 kilométeres utat - írja a műemlékem.hu.
Korábban
Mint arról már beszámoltunk, a hagyományőrző csapat tagjai teljes római kori légiós menetfelszereléssel vágtak neki az egykori Brigetio és Lugio (Dunaszekcső) közötti, körülbelül 320 kilométeres távnak.
„Irgalmatlan nehezek ezek a teljességgel korhű eszközök, a páncél, a sisak, a fegyverek és a pajzs együtt több mint 30 kiló” - mondta el a műemlékem.hu-nak Kiss Gábor, a Legio Brigetio szóvivője. Az út teljes időtartama alatt igyekeztek egyébként a római kor körülményei között élni, hiszen az egykori katonákéhoz hasonló sátorban aludtak, amely szerkezetében hiteles rekonstrukciója az eredetieknek. Az egyetlen különbség csupán az anyaga, hiszen az első évezred első századaiban nem vásznat, hanem kecskebőrt használtak.
A hagyományőrző csapat az út során igyekezett az egykori limesút vonalát követni, azonban erre gyakran nem volt lehetőség, hiszen az ókori útvonal sok helyütt eltűnt már. A gyaloglás legmegerőltetőbb szakaszának a Paks és Pörböly közötti táv bizonyult. „Valószínűleg együtt legalább fél mázsát fogyhattunk a 12 napos út során. A pörbölyi mérlegelésnél voltak, akiknek a kiinduló súlyuknál hét kilóval kevesebbet mutatott a mérleg, igaz, ennek egy része nyilván folyadékveszteség volt” - mondta Kiss Gábor.
A Legio Brigetio ma est érkezik Dunaszekcsőre, a VI. Nemzetközi Limes Táborba. A csaknem egy hetes rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye a szombati Lugio fesztivál lesz, amelyen felvonulnak a hagyományőrzők között a Legio Brigetio tagjai is.
Képgaléria a légiós túráról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.