Festmények visszaszolgáltatását javasolták egy neves osztrák múzeumnak
2010. július 13. 14:42 MTI
Négy festmény, köztük egy Schiele-kép visszaszolgáltatását javasolta egy szakértői bizottság a Leopold Múzeumnak, Ausztria legnagyobb modern művészeti múzeumának.
Korábban
A testület megállapította, hogy a négy kép jogsértő módon került ki eredeti tulajdonosaik birtokából a náci rezsim alatt, ezért a tulajdonosok örököseit illetik meg a műtárgyak. A bizottságot az osztrák kulturális minisztérium hozta létre az 1998-as restitúciós törvény alapján azzal a céllal, hogy segítse a nácizmus idején kisajátított, illetve elrabolt műtárgyak jogi helyzetének tisztázását. Működésének eredményeként eddig tízezer tárgyat kaptak vissza az eredeti tulajdonosok vagy leszármazottaik.
Claudia Schmied kulturális miniszter a négy képet illetően úgy nyilatkozott: bár a magánalapítványként működő múzeumra nem vonatkozik az osztrák jóvátételi törvény, ő maga abból indul ki, hogy a Leopold Múzeum "megteszi a megfelelő lépéseket". A múzeum vezetése úgy fogalmazott: "tudomásul vették" a jelentés tartalmát, s "igazságos és tisztességes megoldásra" törekszenek.
Egon Schiele Házak a tengernél című alkotását Jenny Steiner műgyűjtőtől kobozták el az 1930-as évek végén, gyűjteményének több más darabjával együtt. 1941-ben egy árverésen Josefine Ernst vásárolta meg, az ő fiától vette meg 1965-ben Rudolf Leopold gyűjtő, a múzeum alapítója. A másik három festmény Anton Romako alkotása, Oscar Reichel gyűjteményébe tartoztak. Bár nem lehet megállapítani, hogy elkobozták-e tőle a festményeket vagy sem, Reichel zsidó lévén a náci üldöztetés áldozata volt és emiatt kellett megválnia a képtől - mondta ki a bizottság.
A június végén 85 évesen elhunyt Rudolf Leopold Ausztria legjelentősebb műgyűjtője volt. Az ő gyűjteményéből létrehozott Leopold Múzeumban található a világ legnagyobb Egon Schiele-gyűjteménye, de kiemelkedik a Klimt- és a Kokoschka-kollekció is.
Az évek során Leopoldot újra és újra megvádolták azzal, hogy a zsidóktól árjásítás címén elorzott műalkotásokat is birtokol, s számos visszaszolgáltatási igénnyel szembesült. Az egyik legismertebb ilyen pernek Schiele Wally című festménye a tárgya. A képet 1997-ben New Yorkban lefoglalták a felperes beadványa nyomán, amikor éppen egy kiállításra szállította oda a múzeum. A festmény azóta is New Yorkban van, a tárgyalás július végére van kitűzve.
Az osztrák szakértői bizottság előtt van többek között Jan Vermeer egyik leghíresebb alkotásának az ügye is. A művész műtermében című képet a Czernin család követeli vissza az osztrák államtól immár évtizedek óta. A Műterem, illetve A festészet allegóriája címen is ismert olajfestmény a 17. századi holland mester késői remekműve, a bécsi Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának egyik legbecsesebb darabja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.