Érintetlen marad a Szépművészeti lépcsője
2010. május 26. 14:37 MTI
Homlokzati bevágás nélkül, az előző tervváltozatnál légiesebb bejárati épülettel valósul meg a budapesti Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítése, a Hősök Tere Látogató és Turisztikai Központ, melyet 2012-től vehetnek birtokba a látogatók - hangzott el a múzeum szerdai tervbemutató sajtótájékoztatóján.
Korábban
Mint Baán László főigazgató felidézte, a bővítést jegyző Karácsony Tamás építész terveit több mint két éve mutatták be. Ezek "példátlan médianyilvánosságot" kaptak: több száz médiamegjelenés során, de akár a Szépművészeti honlapján is meg lehetett ismerni a több mint 8000 négyzetméteren felépítendő, új földalatti szárnyat - tette hozzá.
Múlt év decemberében mégis éles viták lángoltak fel a bővítés felszíni elemeivel, elsősorban a homlokzati lépcsősorba tervezett bevágással kapcsolatban, ezek hatására a Szépművészeti vezetése a tervek újragondolására kérte fel az építészt. "Nem egy rossz megoldást vetettünk el egy jobbért" - hangsúlyozta Baán László, mint azonban hozzátette, olyan tervváltozatot szeretett volna, amelyet széles körű konszenzus övez. A sajtónak szerdán bemutatott, véglegesnek tekintett tervekben már nem szerepel a lépcsősori bevágás, és a Dózsa György úti lejárati torony is áttetsző szerkezetet kapott.
Skardelli György, a Központi Tervtanács május 20-i ülésén a terveket opponáló építész elsősorban azt emelte ki, hogy az új szárnyban a látogatót a múzeumhoz méltó környezet fogadja, amely a történelmi épületre is erősen reflektál: többek között a főhomlokzatot tükröző, "lenyűgöző térsor" révén.
Terveit bemutatva Karácsony Tamás elmondta, a múzeum bejáratai a 80 méter hosszú térszint alatti tengely két végén lesznek, ezek közül a Dózsa György út felőli kettős üvegtorony látható majd a felszínen. A lejárati épület teljes egészében üvegből készül, és a tervezők arra is ügyeltek, hogy szemből nézve minél kevesebbet takarjon ki a Schikedanz-féle történelmi múzeumépület homlokzatából.
A lépcsősori bevágás elmaradása a múzeum bejárásában jelent majd a korábban tervezetthez képest más koreográfiát - jegyezte meg Karácsony Tamás, hozzáfűzve: a mindenkori üzemeltető a jövőben is bármikor megnyithatja a jelenlegi főbejáratot. "Ki fogjuk próbálni" - válaszolt a felvetésre Baán László, aki azonban a közelmúltban hasonló módon bővített madridi Prado példája nyomán úgy vélte, a közönség az új lejáratot részesíti majd előnyben.
A főigazgató elmondása szerint a 90 százalékban az Európai Unió által finanszírozott, csaknem 4 milliárd forintos beruházás jövő év elején veheti kezdetét, és az új szárny 2012-ben fogadhatja az első látogatókat. A tervek szerint a föld alatt zajló munkálatokat az érdeklődök is figyelemmel kísérhetik majd.
Újságírói kérdésre válaszolva Baán László kitért a Szépművészeti kiállítási naptárára is. Mivel az eredeti tervek szerint az építkezés már megkezdődött volna, nyárra nem kötöttek le időszaki kiállításokat, szeptemberben azonban két tárlat is nyílik, melyek Gustav Klimtet és a bécsi szecesszió mestereit, illetve Fernando Botero életművét mutatják be. Eközben a Szépművészeti kincseiből a moszkvai Puskin Múzeumban és a londoni Royal Academy of Arts-ban rendeznek kiállítást.
Az új épületszárny 2011-es megnyitására tervezett, reprezentatív Cézanne-kiállítást a múzeum a 2012-re tolódott átadáshoz ütemezi át - árulta el a főigazgató.
A bővítés látványtervei a mai nap folyamán a Szépművészeti Múzeum honlapjára is felkerülnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.