Múzeumi kalandozás a Hősök terén
2010. április 28. 13:14
Különleges, az eddig megszokottól eltérő tartalmi felépítésű számmal jelentkezett a Múzeumcafé: ezúttal egyetlen központi témával, a budapesti Szépművészeti Múzeum tervezett, a jövő év tavaszán elkezdődő földalatti bővítésével foglalkoznak.
Korábban
A lap elején azonban most is ott találják a szokásos bel- és külföldi hírcsokrot, kiállításajánlóinkat, valamint az ezúttal az interneten „épülő” virtuális múzeumokat bemutató Monitor és a valóságos múzeumépületekről szóló albumokat ismertető Szemle rovatokat.
Ezt követően Dávid Ferenc művészettörténész, a terveket elbíráló grémium egyik tagja mondja el véleményét a múzeumbővítés szükségességének okairól és a felhívásra beérkezett pályamunkákról, majd részletesen is bemutatják az egyes pályázó építészek koncepcióját és az ezekből fakadó terveiket. A legnagyobb teret természetesen a nyertes Karácsony Tamás és csapata pályázata kapja, akinek nemcsak látványterveit ismerhetik meg, de interjút is olvashatnak vele elképzeléseiről és azok megvalósításáról a a Pódium rovatban.
A következő összeállításban a részletek kapnak hangsúlyt: a régi és az új épületrész kapcsolódásáról az ennek megvalósításáért felelős építészek, Szécsi Zsolt és Mányi István mondják el gondolataikat, majd bemutatjuk a bővítés fűtéséért és szellőztetéséért felelős épületgépészek, valamit a világítást tervező szakemberek munkáját. Lukovich Tamás várostervező az átépítés tágabb összefüggéseit elemzi, majd felidézik az eredeti épületet tervező Schickedanz Albert munkájának történetét.
A Disputában ezúttal Raday Mihály városvédő, Őrfi József építész, Mezős Tamás, a KÖH elnöke és Vargha Mihály, az építészfórum.hu főszerkesztője fejti ki, hogy mennyire változtatható meg szerintük a múzeumbővítéssel a Hősök tere mai, évtizedek óta változatlan arculata. György Péter arról elmélkedik, hogy az átalakítás milyen egyéb változásokat hozhat a múzeum életében, Szablyár Eszter a világ nagy múzeumátépítéseiről állított össze egy alapos, sok képpel illusztrált anyagot, s végül egy spanyol építész a madridi Prado – részben szintén fölalatti – bővítésének történetét és tanulságait osztja meg az olvasóval.
A téma lezárásaképpen pedig Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója beszél a bővítés várható hasznairól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap