Színes agyagkatonákat rejtett a föld mélye
2010. május 12. 14:58 MTI
Az agyaghadsereg egy újabb, színes, 114 tagú csapatára leltek a régészek az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban, a Kínát elsőként egyesítő uralkodó sírhelyéhez tartozó legnagyobb gödörben - közölte a kínai sajtó.
Korábban
"A kutatott terület körülbelül 200 négyzetméter. Nagy örömet okozott számunkra a felfedezés, hogy élénk színekkel festett katonák kerültek elő" - mondta Hszü Vej-hong (Xu Weihong), a régészcsoport vezetője. A 114 harcost az 1. számú gödörben találták meg, amelynek feltárását tavaly júniusban kezdték meg. A leletekről később közölnek majd fényképeket.
A katonák 1,8 és 2 méter magasak, hajuk fekete, arcuk pedig zöld, fehér, illetve rózsaszín. A szemük fekete és barna - számolt be a felfedezésről Hszü, aki arról is beszélt, hogy a törött alakok helyrehozása nem volt könnyű feladat, egy katona "újraépítése" legalább tíz napba telt. A feltárás során a szakemberek megbizonyosodtak arról, hogy a gödör hét rétegből áll. Egyértelmű jelekből arra következtetnek, hogy a területet korábban felgyújtották. A leletek között van még fegyver, harci szekér, dob, festett színes fagyűrűk és -karikák.
Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) (i.e. 259-210) császár nevéhez fűződik Kína egyesítése, amelyet követően - történelmi feljegyzések szerint - nem sokkal hozzáláttak a hatalmas sírtelep megépítéséhez. Az építkezések közel 40 esztendőt vettek igénybe, és az uralkodó haláláig nem fejeződtek be. Csin Si Huang-ti a halála után is folytatni akarta uralmát, ám három évvel temetését követően egy parasztfelkelés megdöntötte a Csin-dinasztiát.
A sírhely Hsziannak (Xian), Senhszi tartomány fővárosának egyik kerületében, a Lishan hegy lábánál található. A hadsereget rejtő gödörre parasztok bukkantak kútásás közben 1974 márciusában. Korábbi hírek arról szóltak, hogy a kínai kormány - a történelmi, építészeti érték megőrzése érdekében - nem kívánja feltárni a teljes sírt és a földalatti palotát.
Az agyaghadsereg katonáit és lovait bemutató múzeumot 1979 októberében nyitották meg a nagyközönség előtt, és azóta turisták milliói keresik fel évente; a világ csodáinak egyikeként tartják számon. Az évek során több mint 50 ezer sírleletet találtak itt a régészek, köztük - 1980-ban - rendkívül igényesen megszerkesztett és összeállított bronzkocsikat és bronzlovakat. A hsziani kincs 1987-ben felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO világörökség listájára is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.