Tagadják az újabb agyagkatonák felfedezését
2009. szeptember 4. 09:29
A kínai állami média nemrég 100 újabb agyagkatona felfedezéséről tudósított, ám a Hszian Terrakotta Harcosok és Lovak Múzeumának igazgatója cáfolta a bejelentést.
Korábban
A kínai állami hírügynökség, és az AFP korábban arról számolt be, hogy a régészek a hármas számú ásatási helyszínen, ahol a munkálatokat a nyár elején kezdték meg, 100 újabb agyagkatonát fedeztek fel.
A múzeum igazgatója, Csao Vej azonban most arról beszélt a The Art Newspaper tudósítójának, hogy mindez teljesen valószínűtlen, hiszen az árok alig 200 négyzetméteres, így oda lehetetlen, hogy ennyi katonát temettek volna. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy nagyjából 10 katonát találtak, ám mivel a munkálatoknak még nagyon az elején járnak, biztosat ő sem tudott mondani, és ha történt is felfedezés, arról egyelőre nem nyilatkozhatnak.
Vej emellett cáfolta azokat a feltételezéseket is, amelyek szerint a múzeum csökkentené a jelenleg 15 dolláros belépti díjat; ez ugyanis annak ellenére sem lehetséges, hogy évente közel hárommillió látogatót fogadnak. A múzeum igazgatója végül arról is beszélt, hogy a németek segítségével tovább dolgoznak a katonák állagmegóvásán, és azok eredeti színének megőrzésén is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.