Múzeummá alakítják a terezini gettót
2010. május 6. 13:53 MTI
Állandó kiállításoknak és bemutatóknak otthont adó múzeumokká alakítja át az észak-csehországi Terezín városa az egykori gettó és koncentrációs tábor négy történelmi épületét.
Korábban
Az erről aláírt szerződés értelmében a felújítási munkálatok 2013-ig fognak tartani, finanszírozásához az Európai Unió 500 millió koronás (5,3 milliárd forint) támogatást adott. A felújítás nem titkolt célja, hogy az építmény UNESCO-listájára kerüljön, mint kitűnő állapotban megőrzött katonai erődítmény.
A terezíni erődöt a késő 18. században építették a Poroszország felől érkező támadások visszaverése céljából. Miután a náci Németország 1939 márciusában elfoglalta a cseh területeket, a németek az egykori helyőrségi települést választották ki az európai zsidók számára a háború alatt kialakítandó gettó helyszínéül. A város mellett álló Kis Erődöt pedig a prágai Gestapo börtönévé alakították.
Az elmúlt években sokszor felvetődött már az épületegyüttes felújításának ötlete, ám vagy a pénz, vagy az érdeklődés hiánya gátat vetett a próbálkozásoknak. A felújított épületekben katonai- és ősi mesterségek bemutatóit nézhetik majd meg a látogatók. Az egyik épületben a Cseh Hadtörténeti Intézet együttműködésének köszönhetően egy tüzérségi múzeumnak adnak otthont.
Egy másikban állandó kiállítás mutatja majd be a 18. századi katonai életet jellemzőit, és a látogatók az erődrendszerek működésével is megismerkedhetnek. A lovas iskola ismét eredeti rendeltetésének megfelelően, vagyis lovaglóiskolaként fog működni. A tüzérségi barakk épülete pedig a tábor megpróbáltatásait túlélő Baeck rabbiról (1873-1956) elnevezett Leo Baeck alapítványnak ad majd otthont.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap