Diplomáciai kalamajkát okozott Noé bárkája
2010. május 3. 10:45 MTI
Vizsgálatot rendelt el a török kulturális miniszter annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között kerülhettek ki a kínai régészek által Noé bárkájának tartozékaiként bemutatott fadarabok Törökországból.
Korábban
"Hogyan kerültek ezek a tárgyak Hongkongba?" - tette fel a kérdést Ertugrul Günay kulturális miniszter a Radikal Milliyet szerint. A miniszter emlékeztetett rá, hogy a fadarabokat egy sajtótájékoztatón mutatták be Hongkongban kínai protestáns kutatók, akik egy expedícióról tértek vissza a kelet-törökországi Ararát hegyről.
A vizsgálat arra is kiterjed, hogy milyen alapon vettek részt az említett sajtótájékoztatón a török tisztségviselők Ankara engedélye nélkül, mondta a miniszter. "Milyen jogon vettek részt ezen az eseményen?" - kérdezte Günay, hozzátéve ugyanakkor, hogy személy szerint elvileg kedvezően viszonyul minden, a legendás bárkára vonatkozó kutatáshoz, ami "kedvező a turizmus szempontjából."
A kínai kutatók szerint Noé bárkájára bukkantak rá az Ararát (törökül Agri) egyik, közel 4000 méteres csúcsán. Azt állították, hogy egy hajó faszerkezetének maradványaira bukkantak, amelyek a szénizotóp-vizsgálat szerint 4800 évesek, vagyis abból az időből származnak amikor a feltételezett bárkát vízre bocsáthatták.
"Nem vagyunk 100 százalékig biztosak abban, hogy a bárkáról van szó, de 99,9 százalékig igen" - jelentette ki az AFP-nek Hongkongban Jang Ving-csang (Yang Wing Chang) kínai dokumentumfilm-rendező, aki Noé Bárkája Nemzetközi Lelkészségek névre keresztelt, 15 tagú kutatócsoport tagja volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.