Erdélyi fejedelmek címeradományai Debrecenben
2010. április 15. 13:54 MTI
Armales Transylvanorum címmel Erdélyből érkezett nemzetközi vándorkiállításon mutatnak be válogatást erdélyi fejedelmek címeradományaiból a Debreceni Egyetemen (DE). Szálkai Tamás, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár történésze hat magyarországi és romániai közgyűjtemény anyagából állította össze a szerdától két héten át látható kiállítás anyagát.
Korábban
A debreceni és kolozsvári egyetemek történelmi intézeteinek támogatásával elkészült képsorozat Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Nagykároly után érkezik Debrecenbe.
A tárlat célja a múlt értékeinek bemutatásán túl a kulturális és tudományos kapcsolatok létesítése és a szélesebb közönség megszólítása. A bemutatott címerek a közös történelmi és kulturális múlt képi megjelenítői, amelyek sajátos vonásokat hordoznak. A kiállított ötven címerfestmény a címereslevéllel nemességet szerzők viseleteit, gondolatvilágát és a kor művészi színvonalát tükrözik, ezért történészek és művészettörténészek kutatásának fontos dokumentumai.
A Magyar Országos Levéltár, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, a Kolozs Megyei Országos Levéltár, a kolozsvári Református Egyházkerületi Levéltár, és a DE könyvtárának anyagából válogatott ötven címert egy tudományos igényű, de a szélesebb közönségnek szánt tanulmány is összefoglalja, amely kötet formájában megjelenve hároméves kutatómunka eredményét osztja meg a nézőkkel és olvasókkal. A kötetben többnyire nyomtatásban soha nem látott képeket használtak illusztrációként.
A tárlatot legközelebb Budapesten láthatja az érdeklődő közönség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap