Megfilmesítik a pompeji katasztrófát
2010. április 13. 13:54 MTI
Megragadta a filmkészítők fantáziáját az i.sz. 79-ben történt pompeji vulkánkitörés.
Korábban
Az MIP TV-n, a világ legnagyobb televíziós szakmai vásárán négy nagy produkciós cég megegyezett egy négyórás televíziós sorozat elkészítéséről. A résztvevők - a Sony Pictures Television, a Tandem Communications, a Peace Out Productions és a Scott Free Television - kedden hozták nyilvánosságra a tervet.
A film alapjául Robert Harris Pompeji című regénye szolgál, amely többek között a Vezúv kitörése előtti 72 óra eseményeit meséli el. A szereposztásról, a rendező kilétéről, illetve a költségekről egyelőre nem adtak felvilágosítást. Arról sem közöltek információt, hogy mely televíziós csatornák fogják anyagilag támogatni a tervet. Érdekesség, hogy a könyvet nemrég még Roman Polanski filmesítette volna meg.
A mai Nápoly közelében lévő ókori Pompeji városát i.sz. 79-ben temette maga alá a hamu és a láva a Vezúv kitörése nyomán, egyedülálló módon megőrizve az akkori állapotokat. A városnak a természeti csapás idején 13 ezer lakója volt: csak egy részük tudott elmenekülni a vulkán kráteréből a városra zúduló forró, mérgező gázok, láva és hamu elől.
Ma évente 2,5 millió ember keresi fel a 260 éve felfedezett, és azóta folyamatos ásatásokkal feltárt romvárost, amely a világörökség része.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.