Látványásatás során tárják fel a "Szűzies szerelmesek" házát
2010. március 1. 08:39 Discovery News, MTI
Látványásatás keretében, az érdeklődők szeme láttára tárják fel márciustól a "Szűzies szerelmesek" házát Pompejiben.
Korábban
A házat, amely a nevét egy szűzies csókot váltó szerelmespárt ábrázoló dombormű után kapta, 1987-ben találták meg, ám eddig a publikum nem láthatta. "Ez az első épület, amelyet sokéves szünet után feltárunk Pompejiben. A látogatók figyelemmel kísérhetik az ásatás folyamatát, amelynek során a városlakók napi életéről árulkodó tárgyi emlékek kerülnek elő" - hangsúlyozta Marcello Fiori, Pompeji operatív ügyeinek biztosa.
A ház, amely az i.sz. 79-ben a Vezúv kitörése által elpusztított Pompeji egyik legszebb épülete, a Via dell'Abbondanza északi oldalán található. Ez a város főutcája volt, mely a fórumtól a Sarnói kapuig tart. Nevét az utcán található kút után kapta, amelyen a bőséget jelképezi a tele kosarat tartó női alak. A 600 méter hosszú út mentén sorakozott a legtöbb kézműves manufaktúra, kis üzlet, kocsma.
A házban, amely egy tehetős pék tulajdonában volt, már feltárták az óriási sütőkemencét. Az épület hátsó traktusában a régészek hét öszvér csontvázát találták meg, a szerencsétlen teremtmények a vulkánkitöréskor pusztultak el. A régészek feltárták a kertben azt a hatalmas ciszternát is, amely a pékséget látta el vízzel, s az ásatások során napvilágra kerültek már a mozaikpadlók és csodálatos freskók.
"Ezek a leletek bizonyítják, hogy milyen tehetős közösség lakta a várost a tragédia időpontjában" - emelte ki Antonio Varrone ásatásvezető régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.