Kalandozás Hadrianus gyomrában
2009. május 25. 09:37 MTI
Hadrianus római császár palotakomplexuma a Rómához közeli Tivoliban Olaszország egyik leglátogatottabb régészeti látványossága. A császár, aki állítólag utálta Róma káoszát, 118-ban építtette villáját, ahol az első ásatások a 15. században kezdődtek, a leleteket azonban csak 1950 óta tárolják a helyszínen. Az 1999-ben a világörökség részének nyilvánított palotának a mai napig van egy része, amely a közönség számára eddig ismeretlen maradt.
Korábban
Ez a „Cento camerellének” (száz kamra) nevezett labirintus, amelyet a régészek „Hadrianus gyomrának” neveznek. A földalatti sziklákba vájt különös építmény a császár kiszolgálószemélyzetének otthona volt, öt szinten helyezkedik el, magassága helyenként eléri az 50 métert.
Bár a neve százat jelöl, a kis, elkülönített helyiségek száma ennél több és jelenleg egészen más funkciót töltenek be. Bennük tárolják azokat a leleteket, amelyeket a századok folyamán a különböző ásatások során feltártak. Több ezer van belőlük a jelentéktelennek látszó kis töredékektől kezdve márványszobrokig, domborművekig, kerámiáig, festményekig. Itt vannak az Antinoeionból származó Antinóosz-szobrok. A görög fiú a császár szeretője volt, Hadrianus birodalma legszebb ifjai közül választotta ki. Húsz éves korában a Nílusba veszett, de halálának körülményei tisztázatlanok maradtak - írta a La Repubblica című olasz napilap.
A kamrák maguk is műkincsek. Kívül ugyan fémrács védi őket, de belül minden változatlan, a fal sok helyen őrzi még a régi festést, a lineáris motívumokat, amelyeket növény- és állatfigurákkal gazdagítottak. Pénz hiányában a leletek nincsenek katalogizálva, restaurálva, így jelenleg csak egy távoli terv a kamrák múzeummá alakítása és a közönség előtti megnyitása. A labirintust ezért valószínűleg még sokáig csak a világ kutatói látogathatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.