Virtuális Róma is épül Aquincumban
2010. március 5. 12:42
Sikeresnek bizonyult az Aquincumi Múzeum pályázata, amelyet a Közép-Magyarországi Operatív Programban turisztikai vonzerő fejlesztésére nyújtottak be. A romantikus romkert mellett 21. századi technika is várja majd a látogatókat - írja a műemlékem.hu.
Korábban
„Háromszáz millió forintnyi az a támogatás, amelyet megítéltek az intézményünknek a turisztikai vonzerő fejlesztésére” - mondta el a műemlékem.hu-nak az Aquincumi Múzeum igazgatója. Zsidi Paula hozzátette: az előkészítő fázis már javában zajlik, a kedvező elbírásban bízva építési engedélyeik is vannak, így nem lesz akadálya, hogy alig több mint egy év múlva egy megújult Aquincum fogadja a látogatókat.
A fejlesztés főbb elemei például az új bejárati központ fogadófallal, amely az egykori római kori városfal nyomvonalán emelkedik majd. Épül egy virtuális élménytér, ahol 3D-s technikával válhatnak a látogatók a római hétköznapok, s akár a gladiátorjátékok résztvevőivé. Felépítik egy római kori ház rekonstrukcióját a mai lődomb helyén, mellette pedig ókori játszótér várja a kicsiket a görög-római mitológia alakjaival: falovacska helyett pegazussal.
A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap