A csehek szerint érvényesek a Benes-dekrétumok
2010. március 4. 20:21 MTI
A II. világháború után kiadott Benes-dekrétumok továbbra is érvényesek, részét képezik a cseh jogrendnek, s ezen a jövőben sem változik semmi - hangoztatták vezető cseh politikusok.
Korábban
A cseh megszólalók lényegében így reagáltak Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök kijelentésére, miszerint a dekrétumok "olyan súlyos jogtalanságot jelentenek, amelyet Európának nem szabadna törvényesítenie". Fischer a Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek ausztriai szervezetéhez intézett levelében minősítette a Benes-dekrétumokat súlyos jogtalanságnak. Szavai szerint ezeket a dekrétumokat az EU-tagországoknak nem lenne szabad legalizálniuk.
„Az a tény, hogy Václav Klaus cseh államfő a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának feltételéül szabta meg, hogy Csehország mentesüljön az Európai Emberi Jogi Charta hatálya alól, ténylegesen nem befolyásolja a Benes-dekrétumok megítélését" – vélekedett Fischer. "Mint osztrák szövetségi elnök, továbbra is törekedni fogok történelmünk sötét oldalainak felderítésére, és az emberei jogok határainkon belüli, de azokon túli tiszteletben tartására is. Az Európai Unióban erre jobb esélyek vannak, mint a 20. század Európájában voltak" – idézi Fischert a cseh sajtó.
"Sajnálatos, hogy a fájó történelmi témákkal ismét visszaélnek az osztrák választási kampányban" - jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök. Mirek Topolánek, a Polgári Demokratikus Párt elnöke "választási populizmusnak" minősítette az osztrák államfő szavait. "A Benes-dekrétumok megkérdőjelezését úgy itthon, mint külföldön egyaránt határozottan elutasítjuk" - hangsúlyozta Jirí Paroubek, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke. Hozzátette: Fischer kijelentése árt Prága és Bécs kapcsolatának.
"A Cseh Köztársaság számára a Benes-dekrétumok ügye már le van zárva" - reagált Fischer nyilatkozatára Jan Kohout cseh külügyminiszter. „A Benes-dekrétumok érvényesek és visszavonhatatlanok” – jelentette ki Miroslav Kalousek cseh parlamenti képviselő, a tavaly alakult TOP 09 jobboldali párt alelnöke. Jana Bobosíková, volt EP-képviselő élesebben fogalmazott, és egyben arra emlékeztette Fischert, hogy "Adolf Hitler osztrák volt".
"Az egész második világháború súlyos jogtalanság volt, és ennek következményei a Benes-dekrétumok" – szögezte le Vlastimil Tlustý volt pénzügyminiszter. Cyril Svoboda, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt elnöke szerint a dekrétumok a háború utáni állapotokat tükrözték, s az EU-hoz, illetve annak jogrendszeréhez semmi közük.
Fischer annak kapcsán írt levelet a kitelepített szudétanémeteknek, hogy azok megemlékeztek az 1919 március 4-én a csehszlovák határvidéken történt véres eseményekről. Az újonnan létrejött csehszlovák hadsereg katonái Kadanban, Chebben, Karlovy Varyban, Sternbergben, Stríbroban a civil németek közé lőttek, akik az Ausztriától való elcsatolás ellen és az önrendelkezésért tüntettek. A tragikus sortüzek több mint félszáz civil polgár halálát okozták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.