Múzeum lett a Sziklakórház
2010. március 5. 08:08 MTI
Megkapta az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól (OKM) a muzeális intézményi működési engedélyt a budai Várhegy gyomrában működő Sziklakórház - Titkos Légókórház és Atombunker című kiállítás.
Korábban
Ezzel létrejött a polgári védelem és a hadiorvoslás egy hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló, védett gyűjteménye és kiállítóhelye - közölte Fenyvesi Nikoletta igazgatóhelyettes.
A mindennapjainkban elharapódzó erőszak, a háború és a hősiesség hibás ábrázolása mind hozzájárulnak a társadalmi problémák eszkalálódásához. A Sziklakórház olyan hely, ahol a háború igazi borzalma jelenik meg, ahogy az igazi hősiesség is, ami az embernek maradást jelenti az embertelen körülmények között - tette hozzá.
A földalatti termekben a II. világháború, az 1956-os forradalom és a hidegháború korszaka kel életre viaszfigurák segítségével. Néhány éve még az objektum létezését is tagadták - rejtjelszáma LOSK 0101/1 volt, titkosítását csak 2002-ben oldották fel.
A Sziklakórház kétféle túraajánlattal szolgál: a 60 perces látogatáson a közönség az egész kórházat bejárja az atombunker-fejlesztésekkel együtt. A 30 perces túrán az érdeklődők a kórtermeket, műtőket, orvosi helyiségeket, valamint A háborús orvoslás eszközei 1944-1980 című kiállítást tekinthetik meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.