Zsidó múzeumot hozhatnak létre Nagyváradon
2010. március 4. 14:38 MTI
A helyi zsidóságnak állítana emléket az egyik nagyváradi zsinagógában a Körösvidéki Múzeum, amely a tervek szerint pénteken átveszi a használaton kívüli ingatlan kezelési jogát.
Korábban
A Körösvidéki Múzeum huszonöt évre veheti ingyenesen használatba az ortodox zsinagógát a Nagyváradi Zsidó Hitközségtől - írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki számában.
A megyei múzeum a nagyváradi és Bihar megyei zsidóság múzeumát hozhatja létre az épületben, ehhez a Nagyváradi Zsidó Hitközség szolgáltat majd kiállítandó tárgyakat. Ha elkészül a múzeum, a látogatók a holokauszt bemutatásával és kutatásával foglalkozó jeruzsálemi Jad Vasem Múzeum adattárához is közvetlenül hozzáférhetnek.
A városban 19. és 20. század fordulóján a lakosság csaknem 26 százaléka volt zsidó. A második világháború idején legtöbbjüket elhurcolták vagy elmenekültek, így most egyetlen hitközség működik a városban, a három zsinagóga közül pedig egyet használnak. A múzeumnak "kiszemelt" Teleki (Városháza) utcai ortodox zsinagóga a második világháború után üresen maradt, évek óta egy magáncég használja az udvarát gyümölcs- és zöldségpiacként, valamint ellátja az épület őrzését is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.