Izrael digitalizálja kulturális és szellemi örökségét
2010. február 25. 17:56 MTI
Izrael 160 millió új sékelt (8,45 milliárd forintot) költ kulturális és szellemi örökségének digitalizálására - számolt be minisztériumi forrásokra hivatkozva a Háárec izraeli napilap.
Korábban
A közel-keleti állam kulturális minisztériumának tervei szerint a virtuális archívum nyitott lenne, és az állam létrejöttétől gyűjtené össze Izrael kulturális kincseit. Az archívum felállítása része az izraeli kormány által jóváhagyott 600 millió új sékeles (31,7 milliárd forintos) nemzeti örökség programnak.
"Olyan folyamatba vágunk bele, amelyre korábban nem volt példa: digitalizáljuk szellemi örökségünket" - mondta Limor Livnat kulturális miniszter. "Országos dokumentációs központot építünk az előadóművészetek számára, amelynek része lesz a héber dalok csarnoka. Minden dal és előadás elérhető lesz digitális formában" - tette hozzá a politikus.
Az archívumban ritkaságok, vagyis a harmincas évekig visszanyúló alkotások is szerepelnek majd. Bár az archívum már létezik, eddig csak a jeruzsálemi Héber Egyetem Nemzeti Könyvtára kezdte meg a digitalizálást. Az érdemi munka néhány hónapon belül kezdődhet meg, miután a pénzügyminisztérium folyósítja az erre szánt pénzt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.