Szemétdomb rejtette a náci atomprogram tárgyait
2010. február 22. 12:42
Egy holland szeméttelep tavalyi átvizsgálásakor különös sugárzást fedeztek fel: a szakértők két tárgyon az 1940-es évek titokzatos náci atomprogramjában használt urán sugárzását azonosították.
Korábban
Atomriadót fújtak az EU atomkutatói: a szeméttelepen felfedezett tárgyak (egy kocka és egy tálca) azonban a gondos vizsgálatok alapján nem kortárs terroristákhoz, hanem még a nácikhoz köthetők. Ezek részletes vizsgálata során kiderült, hogy a készítésükhöz használt fémek a mai Csehország területén található Joachimsthal bányájából származnak. A vizsgálatok szerint a kockát Werner Heisenberg laborjában készítették, és a tálcát Heisenberg egyik munkatársa, Karl Wirtz használta tesztjei során.
A legújabb történeti kutatás azt bizonyította, hogy a náci nukleáris fegyverprogram sosem jutott igazán közel egy bomba kifejlesztéséhez. A Manhattan Projekttel sosem versenyezhettek: az egységes kutatás helyett több labor próbált több különböző fegyvert készíteni. A németeknek emellett az sem segített, hogy antiszemitizmustól hajtva több jeles kutatót elüldöztek, míg más fizikusokat egyszerű katonaként küldték harcolni a frontra.
1939 áprilisában a német birodalmi hadügyminisztériumba levél érkezett a hamburgi egyetemtől, amelynek előadói jelezték olyan robbanóanyag előállításának lehetőségét, amelynek pusztító ereje sokszorosa a hagyományos robbanóanyagénak. Ennek nyomán az ügy kezelésére létrejött a német "Urán Társaság" ("Uranverein"), míg a koordinációs tudományos központ az akadémiai szerepet betöltő berlini "Vilmos Császár Fizikai Intézet" (Kaiser-Wilhelm-Institut für Physik") lett.
Utóbbinak a rektora volt a múlt század 20-as éveiben a relativitás-elmélet megalkotója, Albert Einstein, aki zsidó származása miatt még 1933-ban kénytelen volt végleg az Egyesült Államokba átköltözni. Az intézet vezetését a 30-as években Werner Heisenberg vette át, aki megkapta a hamburgi, a lipcsei és a heidelbergi egyetem legjobb atomfizikusait.
A tudósgárda és az ipari háttér megvolt, kellett még tíz tonna fémes urán és öt tonna nehézvíz, mint láncreakció-moderátor. Az urán "megjött" a megszállt Csehszlovákiából és Belgiumból, nehézvizet akkoriban csak Norvégiában állítottak elő, ahová a Wehrmacht 1940 áprilisában tört be. A nehézvíz előállítója Oslótól mintegy 180 kilométerre nyugatra a Norsk-Hydro társaság vemorki (Rjukan mellett) üzemegysége volt. (A nehézvíz deutériumoxid, atomreaktorokban neutronfékező anyagként használják. Még több részlet a náci atombomba titkairól
A nehézvíz megszerzésének kudarca azonban pont Heisenberg szerint nem jelentett tragédiát: a háború után adott nyilatkozataiban ugyanis arról beszélt, hogy munkatársaival együtt végig kételkedtek abban, hogy a nukleáris hasadóanyagok felhasználhatók-e robbanóanyagként.
A német atomkutatás titkai
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap