Vége a téli szünetnek a gödöllői kastélyban
2010. január 25. 19:08 MTI
A szokásos év eleji, csaknem egyhónapos állagmegóvási, takarítási munkálatokat követően hétfőtől néhány újdonsággal is kedveskedik látogatóinak az újra megnyílt Gödöllői Királyi Kastély.
Korábban
Holub Katalin, az intézmény szóvivője elmondta, hogy a tervekhez képest egy héttel rövidebb téli szünet ideje alatt egyebek mellett festettek, parkettát javítottak, kimosták és kivasalták a függönyöket és a bőrrel bevont bútorok is ápolást kaptak. Érdekességként említette a fából készült keretek tisztításának nem mindennapi módját: ennek lényege, hogy a tisztítószert fogkefével viszik fel például a fafaragásokra, majd szárazra törlik azokat, így még a mélyebb barázdák is fényessé, széppé válnak.
Az összességében 4-4,5 millió forintba került állagmegóvási- takarítási munkák során figyelembe vették azt is, hogy az év folyamán elkészülő új múzeumi, közösségi terek miatt látogatószám-emelkedés várható, valamint azt is, hogy a Lovarda átalakításának befejezéséig a díszterem a leginkább igénybevett helyisége az épületnek.
A januári szünet ideje alatt a korábbinál tágasabb információs irodát és ruhatárat alakítottak ki, később pedig egyebek mellett az ajándékbolt és a Tourinform iroda "vándorol" optimálisabb helyre: a megújuló Gizella-szárny földszintjére. A jelenlegi kávézó helyén egy pihenő-társalgó funkciót ellátó közlekedő tér szolgálja majd a betérők kényelmét – sorolta a meglévő és várható változásokat a szóvivő.
A gödöllői kastély felújítását az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül tavaly júliusban kezdték meg. Az 1 milliárd 660 millió forintba kerülő munkálatok során 1800 négyzetméternyi belső tér nyeri vissza régi pompáját, míg a park 52 ezer négyzetméternyi területen romantikus hangulatú, korszerű berendezésekkel ellátott úgynevezett tájkép-kertté lép elő. A kastélypark új díszkivilágítását már decemberben felavatták, s a többi feladattal is határidőre készen lesz a kertépítő cég. A kastélyépület külső homlokzata is megszépült már, jelenleg a belső terek átalakításán, modernizálásán dolgoznak a szakemberek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.