Nagy az érdeklődés a Stasi-akták iránt
2010. január 18. 08:02 MTI
Az elmúlt évben több mint 100 ezren kérelmezték, hogy betekinthessenek azokba az iratokba, amelyeket annak idején az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi vezetett róluk - jelentette ki egy múlt heti interjúban az iratokat kezelő szövetségi hatóság vezetője.
Korábban
Marianne Birthler külön is említésre méltónak tartotta: az érdeklődők jelentős része csak 20 évvel a berlini fal 1989 novemberében történt leomlása után kérvényezte az iratokba történő betekintést. Mindezt azzal magyarázta: a jelek szerint sokan mostanáig tartottak attól, hogy a múlt felhánytorgatása - azaz az aktákba való betekintés - fájdalmat okoz.
Az egykori keletnémet polgárjogi harcos utalt arra is, hogy sok kérelem Németország nyugati feléből érkezett. "Még ma is rendkívül sok a teendőnk" - jelentette ki a hivatal vezetője, közvetve emlékeztetve: a fordulat, illetve az NDK összeomlása után a szövetségi kormányban is volt olyan elképzelés, hogy az aktákat meg kell semmisíteni, vagy legalábbis azokat a nyilvánosság számára hozzáférhetetlenné kell tenni. "Ha ez történt volna, ma védtelenek lennénk az NDK megszépítését célzó törekvésekkel szemben" - fogalmazott korábban a hatóság vezetője.
Az interjúban Birthler hangsúlyozta azt is: hivatalának a múlt feldolgozását célzó tevékenységhez még időre van szüksége. 1990-ben sokan úgy gondolták, hogy a hatóság csak 10, legföljebb 15 évig fog működni - emlékeztetett Birthler, hozzátéve: a megmaradt akták iránti érdeklődés egyáltalán nem csökkent. A múlt feldolgozása nem intézhető el egy generáció alatt - jelentette ki.
Marianne Birthler egyfajta szellemi elhatárolódást sürgetett az egykori keletnémet kommunista diktatúrától. Nézete szerint az NDK-t sokan még mindig utólagosan idealizálják. A diktatúra tényéről sokan megfeledkeznek, sokan pedig bagatellizálják azt - jelentette ki a hivatal vezetője, aki szerint különösen az ifjúság körében szükséges a múlttal kapcsolatos felvilágosítás. A fiatalok ugyanis azok, akik az egykori NDK-s időket már nem ismerhették.
Az elmúlt években több mint 1,7 millióan kérelmezték, hogy betekinthessenek a róluk vezetett egykori Stasi-iratokba. 2006-ig a kérelmek száma évről-évre némelyest csökkent, de 2007-től ismét növekedni kezdett. Az illetékes szövetségi hatóság archívumaiban mintegy 5,5 millió aktát tárolnak, amelyeket a volt kommunista állambiztonsági minisztérium 1950 és 1989 között "halmozott fel". Közöttük áldozatok és ügynökök aktái egyaránt szerepelnek. Marianne Birthler 2000 óta áll az 1990 januárban létrehozott hivatal élén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap