Elrabolt kincsekről tanácskoznak Egyiptomban
2010. január 6. 15:53 MTI
Mintegy harminc ország részvételével szervez nagyszabású konferenciát áprilisban az elrabolt vagy más úton külföldre került régészeti kincsek visszaszerzéséről Egyiptom.
Korábban
A tanácskozásra szóló meghívókat már elküldték, a háromnapos értekezletre olyan országok múzeumigazgatóit, régészeti szervezeteinek képviselőit és az archeológiai örökség gondozásával foglalkozó szakembereit várják, mint Mexikó, Peru, India, Spanyolország, Irak, Kína, Guatemala és Kolumbia - közölte az egyiptomi régészeti tanács. A szervezet szerint máris több ország jelezte, hogy részt kíván venni a tanácskozáson, és hasznosítani akarja a műkincsek visszaszerzésének egyiptomi tapasztalatait.
Záhi Havvász, a tanács főtitkára abban jelölte meg a konferencia célja, hogy megvitassák az elhurcolt kincsek visszaszerzéséhez szükséges intézkedéseket és eljárásokat, illetve hogy az antik civilizációk utódai közös cselekvési tervet fogadjanak el többek közt egyes múzeumokat és aukciós házakat illetően. A tanácskozáson várhatóan a nemzetközi joggal összhangban áttekintik az érintett országok jogait a régészeti kincsek visszaszerzésére, a kulturális örökség és a régészeti lelőhelyek épségének megőrzésére.
A részt vevő országok a három nap alatt valószínűleg összeállítják azt a listát, amelyen az általuk visszakövetelt, ám a világ különböző múzeumaiban szétszórva kiállított kincsek szerepelnek.
Egyiptom az utóbbi években aktív politikát folytat azért, hogy az országból elhurcolt műkincsek visszakerüljenek származási helyükre. Havvász legutóbb Nofertiti királyné 3400 éves világhírű mellszobrának visszakövetelését jelentette be. A büsztöt Berlinben, a Neues Museumban őrzik, Egyiptom szerint azonban a szobor csalással került Németországba 1913-ban. Berlin egyelőre hallani sem akar Nofertiti visszaszolgáltatásáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.