Egyiptom visszakérné a rosette-i követ
2009. december 8. 11:02 Times Online
Egyiptom a rosette-i kő visszakérését tervezi, amelynek segítségével korábban sikerült fényt deríteni a fáraók ősi titkaira. Ez nem az egyetlen hivatalos követelés lenne, hiszen Egyiptom már régóta tárgyal a németekkel Nofertiti sorsáról, a britek pedig a görögökkel az Elgin-márványok visszaadásáról.
Korábban
Záhi Havvász, az Egyiptomi Régészeti Hatóság főtitkára bejelentette, hogy akár „harcolni” is hajlandó lesz a kőért, ami 1802 óta a londoni British Múzeumban van kiállítva. Havvász az i.e. 196-ból származó követ Egyiptom egyik legfontosabb kincsének tekinti, amit elvittek az országból, és jelenleg is nyugati múzeumok kollekciójának büszkesége. A főtitkár reméli, hogy Nagy Britannia visszaadja nekik a műemléket 2013-ig, az ország új múzeumának megnyitásáig.
A rosette-i követ 1799-ben, francia katonák találták meg a Nílusban, el-Rashid (Rosetta) mellett. Napóleon 1801-es vereségét követően a műemléket Londonba szállították. A kőbe egy rendelet van vésve, ami V. Ptolemaiosz kultuszához köthető. Az ősi szöveg három fordítása látható rajta: egyiptomi démotikus írással, görög nyelven, és egyiptomi hieroglif írással. Jean-François Champollion, francia tudós a hieroglif és a görög írás összehasonlítása során, 1822-ben megfejtette az ősi szimbólumok jelentését; mindez hatalmas áttörést jelentett az egyiptomi civilizáció megértésében.
Havvász először csak egy ideiglenes kiállításra kérte kölcsön a követ a British Múzeumtól, azonban feldühítette, amikor a megbízottak megkérték őt, vállaljon garanciát arra, hogy a kő biztonságban lesz. „Az új múzeumunk biztonsági rendszere jobb, mint a British Múzeumé. Elhatároztam, hogy nem kérjük kölcsön a műemléket, hanem visszahozzuk Egyiptomba, örökre” – mondta a főtitkár. Ennek ellenére nem valószínű, hogy jövő év tavaszáig elküldi a rosette-i kőre vonatkozó hivatalos visszakövetelést.
A British Múzeum szóvivője elmondása szerint figyelembe vették az egyiptomiak kérését, valamint hozzátette: náluk az általános, hogy információt kérjenek a kölcsönadott műtárgyak kiállításának körülményeiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.