Nukleáris archívumot terveznek Nagy-Britanniában
2010. január 6. 10:12
A polgári célú atomenergia-felhasználással kapcsolatos dokumentumok archiválására valamint a tárgyi emlékek bemutatására hoznak létre Nagy-Britanniában egy új intézményt.
Korábban
Az atomerőművek üzemen kívül helyezésével foglalkozó brit hatóság (Nuclear Decommissioning Authority) nemzetközi jelentőségű, az atomenergia történeti kutatásában nélkülözhetetlen intézményt szeretne létrehozni, amelyben harminc millió digitális és papíralapú dokumentum, fénykép kap helyet.
Az egyedülálló nukleáris örökséget feldolgozó létesítmény beruházási költsége 15 millió font, helyszíne a skót Felföldön található Wick nevű kisváros. Az épület átadását 2013 nyarán tervezik.
A korabeli sajtóban ketrecbe zárt tigrishez hasonlított nukleáris energia a termelés megindulásakor még remek ötletnek tűnhetett. Az 1954-ben létrehozott brit nemzeti atomenergia hatóság (UKAEA) állami vállalatként látta el a nukleáris energia fejlesztésének és felügyeletének feladatát. 1956-ban csatlakozott az áramtermelésbe a Calder Hall erőmű, de az itt előállított plutónium döntő hányada fegyverkezési célokat szolgált.
A nyolcvanas években - részben a csernobili baleset hatására - nyilvánvalóvá váltak a határokon átnyúló, környezeti-egészségügyi kockázatok. Fél évszázad telt el a nukleáris energia termelésének beindulása óta, s az erőművek üzemen kívül helyezése, illetve a nukleáris hulladék problémája megoldatlan.
2005-ben a Nuclear Decommissioning Authority számításai szerint a számlát a jövő nemzedékek kénytelenek megfizetni: az Egyesült Királyság atomerőműveinek üzemen kívül helyezése 55.8 milliárd fontba kerül, viszont 2008-as számítások már 73.6 milliárd fonttal számolnak.
A nukleáris energia termelés történetét egyedül a reaktorokról készült ábrák szépíthetik meg. Ezekből közöl válogatást a Wired magazin a Nuclear Engineering International című szaklap hetvenes és nyolcvanas években megjelent számainak felhasználásával.
Még több kép a Wired reaktorgalériában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.