Élet a forradalom előtti Oroszországban
2010. január 4. 12:03 MTI
Több mint tízezer, fekete-fehér és színes fotó kerül fel az internetre a forradalom előtti Oroszországról a Runyiversz (runivers.ru) könyvtárportálon.
Korábban
A honlapra a kor híres fotóművészei – Alekszandr Grekov, Ivan Barsevszkij, Karl Bulla, Andrej Denyer, Makszim Dmitrijev, Andrej Karelin, William Carrick, Szergej Levickij, Szergej Prokudin-Gorszkij és mások – által a 19. században és a 20. század elején készített felvételeket teszik fel – közölte Roman Gyacskov, a sajtószolgálat munkatársa. A tavalyi év végéig 2000 kép került fel a világhálóra, 2010 végére pedig az internetezők 10 ezer fotót tekinthetnek meg. A képeket orosz levéltárak és magángyűjtők anyagaiból válogatták.
A Runyiversz elnöke, Mihail Baranov szerint „a képek segítségével a látogatók 'élőben' ismerkedhetnek meg a forradalom előtti Oroszország mindennapjaival”. Megjegyezte, hogy az orosz fotóművészek gazdag örökséget hagytak hátra a legkülönbözőbb műfajokban. Közöttük különös figyelmet érdemelnek Szergej Prokudin-Gorszkijnak az orosz birodalom nevezetességeiről készült színes felvételei.
Az első fényképészműhely az 1840-es években nyílt meg Oroszországban, szinte közvetlenül a fényképezés feltalálása után. A század végére a számuk közel ezerre emelkedett.
A Runyiversz történelmi projektje a 2008-ban létrehozott digitalizált fakszimilekönyvtár. A honlapon ma a 19. században és a 20. század elején kiadott könyvek, mindenekelőtt orosz történészek és filozófusok művei, enciklopédiák, dokumentumgyűjtemények olvashatók - olyanok, amelyeket kivontak a kulturális forgalomból és közel száz évig nem jelentek meg újra.
A fotók
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.