Katonaként is magyar
2009. november 20. 08:15
A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban került sor Dr. Ács Tibor "Katonaként is magyar- Széchenyi István katonaélete és hadügyi reformeszméi" című könyvének bemutatójára; a szerző elsőként próbálja meg összefoglalni a legnagyobb magyar katonai- és katonapolitikai tevékenységét.
Korábban
„Mi minden akar Széchenyi István gróf lenni? Híres katona akar lenni, minden rendjellel kitüntetve, s minden hírlap révén nevezetes”. Ezeket a sorokat önkéntes katonaként való jelentkezésének tizenkettedik évfordulóján írta a harmincadik életévéhez közeledő gróf a naplójába, amikor még arról álmodozott, hogy „mint generális” fogja befejezni az életét.
Rendkívüli életútja azonban másként alakult és a legnagyobb magyarként Széchenyi István közel két évszázada áll az egymást követő nemzedékek figyelmének középpontjában. "Ám a Széchenyi-kép nem lehet teljes, ha nem mutatjuk be gazdag életművének szerves részét képező, eszmevilágának fontos elemét alkotó nézeteit a honvédelemről, az ország védelemről és a hadügy szükséges reformjáról. Alakjának korszerű ábrázolása is elképzelhetetlen, ha életútjából nem tárjuk fel és nem mutatjuk be legendák nélküli, tizenhét és fél éves korától harmincnégy éves koráig tartó katonaéletének históriáját" - áll a múzeum közleményében.
A fiatal Széchenyiben a ragyogó karrierbe vetett hitet csak fokozta tiszti pályafutása első időszakának alakulása. 1809. áprilisától 1815. decemberéig a magyar nemesi felkelés vezérkarában, a 7. huszárezredben és az 1. ulánusezredben főhadnagyként, Schwarzenberg tábornagy, főparancsnok parancsőrtisztjeként, az 5. huszárezredben első lovasszázad századparancsnokaként szolgált. Részt vett az 1813, 1814 és 1815 évi hadjáratban. Személyes bátorságával határozottságával, parancsnoki képességeivel és kezdeményezéseivel futárküldetéseivel és haditetteivel kitűnt a győri, a drezdai, a nollendorfi a liebertwolkjeitzi, a wachaui, a lipcsei csatában és más harcokban. Többször megsebesült.
Katonai érdemiért kitüntették az orosz Szent Vladimír-rend IV. osztályának lovagkeresztjével, a szardíniai Szent Móric- és Lázár-rend lovagkeresztjével, a nápolyi Szent Ferdinánd-rend lovagkeresztjével és az osztrák Hadseregkereszttel.
Ács Tibor: Katonaként is magyar. Zrínyi Kiadó, Bp., 2009. 240 o.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap