Saturnalia Aquincumban
2009. november 20. 12:13
Saturnusnak, a mezőgazdaság és az idő ősi urának vidám ünnepét, a modern karácsony ősét, az antik hagyományok felelevenítésével kívánja megünnepelni az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum.
Korábban
December 11-én, pénteken elsősorban diákcsoportok jelentkezését várják kézműves foglalkozásokra, ahol díszeket és a karácsonyi ajándékokat is elkészíthetik a résztvevők. December 13-án, vasárnap egy Családi nap keretében ajándékkészítés várja az érdeklődőket, ahol a római ajándékozási szokásokat eleveníti fel a múzeum.
A kézműves foglalkozások mellett gazdag program is várja az érdeklődőket:
11 órától az Aquincumi Múzeum által kiírt „Ókori emlékek nyomában” című vetélkedő első fordulójának eredményhirdetése
13 órától Zalka Csenge mesemondó történeteket mesél az ókorból
14 órától „A rettentő görög vitéz” című bábszínházi előadás kicsiknek és nagyoknak a Stúdió K. előadásában
15 órától a Sebő Együttes antik feldolgozásaiból hallhatnak válogatást.
Jegyár: a múzeumi belépő ára (gyerekek részére egy kézműves foglalkozással). További foglalkozások ára: 700,- Ft/fő/foglalkozás
Helyszín: Aquincumi Múzeum, új kiállítási épület, 1031 Budapest, Szentendrei út 135.
További részletek (pdf)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap